Kategória: Kütyü

A hétvégi frissítéséknek hála perverzitásom az egekbe szökött és telepítettem egy friss Ubuntu 14.04 szervert, majd arra egy LEMP stacket. A LAMP ugye azt jelent, hogy Linux Apache MySQL PHP (néhány helyen az M feloldása MySQL helyett MariaDB, míg a P feloldása a PHP helyett Perl, vagy Python), ezzel szemben a LEMP a Linux nginx (engine-x) MySQL PHP.

Az nginx telepítése nem volt nagy kihívás, a php-t és a mysql-t is sikerült könnyen belőni hozzá. A virtual host-ok kezelése is egyszerűen megoldható. Érzésre az oldalak gyorsabban töltődnek be, bár a VirtualBox miatt csodát nem várhatok. A következő kihívás a nginx webserver BSD alapokon ill. Linux és BSD alapokon a mongoose webserver használata 🙂 . Kíváncsi vagyok, hogy melyik összetétel a gyorsabb, persze a VirtualBox korlátait figyelembe véve.

Mostanában, hogy teljesen áttértem iOS-ről Androidra kijelenthetem, hogy nem tartom szabadnak az Androidot, hiába mondják ezt róla pl. az iOS-el szemben.

Több éves Linux tapasztalatom alapján a szabadság nem ilyen. Megveszem a készüléket és trükköznöm kell, hogy rendszergazdai jogokat szerezzek, ezzel kockáztatom és sok esetben el is veszítem a garanciát. Sőt vannak készülékek, amiket nem is lehet rootolni, de még bootloadert sem lehet rajtuk nyitni. A Sony Xperia M2 készülékemen futó Androiddal sok gondom volt, például ennek a három számomra alapvető funkciónak a hiánya. Mivel szolgáltató függő a készülék, még a bootloadert sem lehetett nyitni, így a root is felejthető volt. A Huawei készülékén egy email kérésre szerencsére a Huawei egyből küldte a bootloader nyitásához a kódot, bár valószínűleg ez garancia vesztést fog okozni, igaz erről hivatalos álláspontot még nem találtam. Ez azért is visszás, mert a garancia a legtöbb esetben nem terjed ki a szoftverre, viszont, ha a szoftvert babrálom a hardver garanciáját is bukom.

A legtöbb Androidos készülék előre telepítve rengeteg appot tartalmaz. Ezek főleg a Google saját alkalmazásai, amit még meg is érthetek, hiszen a készülék gyártóknak azért adja ingyen az Androidot, hogy ezeket minél több ember használja és minél több embert kössön magához. Sajnos ezeket root jog nélkül eltávolítani sem lehet a készülékekről, maximum tiltani, már amelyiket. Ezek foglalják a tárhelyet (ami főleg a 4.4-es Androidnál rossz, mert a Google az SD kártya kezelést ebben a verzióban kicsit lekorlátozta) és a memóriából is lecsípnek maguknak némi részt a folyamatos futásukkal, a hálózati forgalmukról már nem is beszélve.

Számomra a szabadság nem azt jelenti, hogy lecserélhetem az ikonokat és a launchert. Azt jelenti, hogy kontrollálhatom a készülékem. Melyik app mikor forgalmazhat adatot, ha egyáltalán megengedem, hogy adatot forgalmazzon. Sőt, én akarom meghatározni, hogy melyik app lehet a telefonomon. Én  akarom meghatározni, hogy milyen engedélyei legyen egy appnak, ha úgy érzem, hogy pl. a telefon könyv nem kell neki, akkor ne tudja megnézni, de tudjam anélkül használni (iOS-en ez működik).

Pedig egyszerű lenne megoldani, hogy egy teljesen nyílt készülék legyen, főleg, hogy pl. a Sony laptopomon ezt már sikerült is megoldani. A merevlemezen van egy partíció, mely tartalmaz egy telepítőt, amiről bármikor visszaállítható a gép eredeti operációs rendszere. Azt telepítek rá amit csak akarok, ha elrontom innen bármikor vissza tudom tenni a gyári rendszert, azt, amivel megvettem eredetileg.

Az appok szabályozását is biztos be lehetne állítani, hiszen ez más mobil rendszeren is megvan. Ez lenne az igazi szabadság. A recovery rendszerből bármikor visszaállítható alaptelepítés és nyitott rendszer, amit lehetne módosítani és az appok szabályozása. A felhasználók 99% biztos hozzá sem nyúlna, de aki módosítani akarja, az megtehetné mindenféle negatív következmény nélkül. Ez lenne a valódi szabadság és nem az amit az Android nyújt szabadság címen.

Ezért is sajnálom, hogy a Moblin/Meego elbukott. Ezért várom az Ubuntu rendszerét. Meglepő módon, ha igazak a hírek, a Microsoft fog a legközelebb jutni ehhez, azzal, hogy speciális romot készít az Androidos telefonokhoz, hogy dual boot rendszerrel Windows 10 is elinduljon rajtuk. Igaz ezzel csak két zárt rendszert kapunk, de legalább az illúzió megvan, hogy eldönthetem, hogy a megvett telefonom milyen rendszer legyen.

Hosszas vajúdás után végül a Huawei g620s maradt nálam és a Sony Xperia M2-t adtam tovább.

Ebben több szempont is közrejátszott, de a legfontosabb, hogy a Huaweit véletlenül leejtettem és megsérült egy picit a sarka, így már nem akartam tovább adni. Persze nem hiszem, hogy rossz választás volt. Az M2-re úgy néz ki, hogy nem jön a Lollipop és mivel szolgáltató függő, a bootloader sem igen nyitható. Így custom ROM, vagy root sem várható rá.

A Huawei is szolgáltató függő, de a bootloader nyitható, már meg is van a kód és várható a frissítés is. A testvér verziója (Honor 4 play) már megkapta az EMUI 3.0-t és ez alapján már készült custom ROM is a g620s-hez. Az EMUI pedig nagyon tetszik, Lehet, hogy azért, mert hasonlít az iOS-re. Rengeteg értelmes beállítást tartalmaz alapból, nem kell külső programokkal bűvészkedni.

Pontosabban a Sony Xperia M2 és a Huawei Ascend g620s összehasonlítása.

Pár hónapja már használom az Xperia M2-t. Kezdetben voltak vele gondjaim (pl. random nem ébresztett, de ez egy utólag feltelepített ébresztő app hibája volt). Azóta megszoktam. Most a kezembe került egy Huawei. Hosszabban még nem használtam (pl. még egyáltalán nem fotóztam vele), egyelőre ismerkedés szintjén vagyunk.

A két készülék mérete és hardvere között nem sok különbség van. Mind a kettő 8GB belső tárhellyel rendelkezik, melyet SD kártyával bővíthetünk (igaz az SD kártya kezelésében már akad különbség) és mind a kettő 1 GB RAM-ot kapott. A processzor már különböző, a Huawei az újabb 64 bites Snapdragon 410-et kapta (Adreno 306-al), míg a Sony a régebbi Snapdragon 400-at (Adreno 305-el).

Nekem a Sony forma világa jobban bejön (bár tokkal használom), igaz a Huawei hátulja is tetszik, stabil fogást biztosít a készüléknek. A felbontás kisebb a Sonyban (540×960 vs. 720×1280), igaz a képernyő is kisebb, de itt a különbség minimális (4,8″ vs. 5,0″). Sajnálatos viszont, hogy a Sonynál a képernyő méretéből még elvesznek a virtuális kezelőgombok, míg a Huawei külön kezelőgombokat kapott (igaz, háttérvilágítás nélkül), így utóbbi hasznos képernyőmérete már lényegesen nagyobb.

A Sony kapott dedikált kamera gombot a szokásos bekapcsológomb és hangerő pároson kívül. A kamera elhelyezkedése is jobb számomra, sajnos a Huawei pont oda tette az optikát, ahol az ujjammal támasztani szoktam a készüléket. Mindkét készülék LED-del megtámogatott 8 megapixeles optikát kapott. A tesztek alapján egyik készülék sem kiemelkedő fotózás terén, ennek összehasonlítása később várható.

Most már mind a két készülék az Android 4.4.4 verziójával van felszerelve, sok különbség nincs, de a gyártói beavatkozásnak hála azért akad. Mind a két gyártó a saját kezelő felületét telepíti a készülékeire (és persze a szolgáltató is fel tett pár „nagyon hasznos” alkalmazást). Sajnálatosan a Sonyból hiányzik pár funkció amit megszoktam az iPhoneon és a Huaweien is megtalálható. Nincs „Ne zavarjanak” mód, ami nagyon hasznos és third party app-okkal nem kiváltható. Nem lehet megmondani, hogy melyik alkalmazás csatlakozhasson az internetre mobilnet segítségével és melyik csak wifin (vagy úgy se). A zseblámpa funkciót sem lehet elérni a status barról. Ezek a Huaweiben épp úgy megtalálhatóak, mint az iPhonenon 😮 .

Nagyon tetszik viszont a Sony billentyűzete, elég jól el is találja a szavakat.

Egyelőre fogalmam sincs melyiket használjam. A kinézet, a dedikált kamera gomb, a billentyűzet (és hogy a laptopom és a fényképezőnk is Sony) a Sonyt helyezi előrébb, míg a nagyobb felbontás és képernyő, a kezelőgombok és a beállítási lehetőségek, a frissebb processzor (és ezáltal a Lolipop várható érkezése) a Huaweit.

#WPP 😀

…vagy legalábbis eddig nem találtam meg. Pedig folyamatosan azt hallottam, hogy az Android sokkal testreszabhatóbb, mint az iOS, de ezek számomra annyira alap dolgok, hogy nagyon csodálkozom, hogy nincsenek, vagy ha vannak, akkor ennyire elrejtve. Persze teljesen elképzelhető, hogy a több évnyi iOS használat miatt nem találom ezeket a dolgokat se a központi beállítások részben, se az egyes app-ok beállításaiban (van app, aminél nincs is beállítások menü).

1. Mobilinternet kezelés Nem találtam olyan részt a beállításokban, ahol megadhatom, hogy melyik program férhet hozzá a mobilinternethez. Nagyon sok app sem engedi ezt beállítani, pedig a többségnek semmi köze nem lenne az internethez használat közben.

2. Értesítések kezelése Nagyon jó volt, hogy iOS-en egy központi felületen tudtam megadni, hogy melyik programtól mi módon kérek értesítést, vagy kérek e egyáltalán. Nagyon idegesít, hogy minden nap 22:42-kor jön egy értesítés, hogy a myXperia-val kereshetem a telefonomat és távolról törölhetem is. Tök jó, de nem akarok regisztrálni, kikapcsolni viszont nem tudom.

3. „Ne zavarjanak” mód Nem túl régen került be az iOS-be és tudom, hogy Androidon is van rá külön app, de szerintem ez pont olyan funkció, amit az alap OS-nek kell biztosítania.

Eljött az idő, váltottam iOS-ről Androidra. Pontosabban az iPhone 4-et cseréltem le egy Sony Xperia M2-re (pedig most tettem fel a legújabb iOS-t és nagyon örültem a friss kinézetnek 🙂 ). Megvártam az új iPhone bejelentést, szépek lettek az új készülékek, bár nem értem, hogy miért kell kihagyni funkciókat a kisebből. Viszont racionálisan végig gondolva a várható áruk elképesztően magas számomra.

Az M2-tőt mintegy tízed annyiért vettem, mint amennyibe most az iPhone 5S kerül a T-mobile-nál ugyanazzal az előfizetéssel (igaz pont sikerült egy 50%-os kedvezményt kifognom 🙂 ). Így előállt egy olyan fura helyzet, hogy a laptopom, a most vett fényképezőgépünk és a telefonom is Sony 🙂 .

Az első tapasztalataim vegyesek. Használok már egy ideje Androidot, egy Samsung Galaxy Tab 2-t, de telefonként azért más, a telefon majd mindig velem van, szervesebb része életemnek, mint a tablet. Az utóbbi időben a minimalizmusra törekedtem a használt app-ok tekintetében, így nem okozott gondot megtalálni az Androidos megfelelőket, bár van néhány amire még keresem az alternatívákat. Például nagyon hiányzik egy Appshopper alternatíva Google Playre szabva és elég valószínű, hogy futni sem ezzel a készülékkel fogok (mondjuk az iPhone 6-al, vagy a 6 plus-al is nehéz lenne).

Tudom, hogy a szépség szubjektív, de az első szembeötlő dolog a váltásnál, hogy ugyanaz az app iOS-en jobban néz ki és a kezelése is jobb (számomra legalábbis), mint Androidon. Például a Navigon-ban Androidon ilyen buta szalagokat kell húzni, míg iOS-en egy letisztult felületen lehet kiválasztani az opciókat.

A fényképezést még annyira nem próbáltam ki, sajnos nem sok jót olvastam róla 🙁 .

Mivel már nem először kell beállítanom a webszervert VirtualBoxban, úgy, hogy a host rendszer is elérje, leírom a lépéseket, hogy a későbbiekben egyben meglegyen. Alapvetően Windows 8 operációst használok (adták a géppel), viszont nem tetszenek a Windows-ra elérhető webszerver alkalmazások. Egyébként is tervbe van véve egy itthoni szerver, mely valószínűleg Ubuntu, vagy Debian alapú lesz. Sokáig használtam Ubuntu-t desktop rendszerként is, ezt valamelyest ismerem, ezért választottam ezt. Nem biztos, hogy a legjobb megoldás VirtualBoxban futtatni webszervert, de nekem bevált. Igazából csak az első lépés specifikus a VirtualBox miatt, a többi simán az Ubuntu webfejlesztő környezet beállítása. A cél egy Ubuntu szerver telepítése, megosztott mappával, fix IP címmel, több, párhuzamosan futó projekthez kapcsolódó oldallal.

1. Megosztott mappák beállítása

Én a host rendszeren szerkesztem a fileokat, ezért szükségem van megosztott mappákra, így telepítés után fel kell tenni a Guest Additions-t. Ehhez szükség lehet a gcc, a dkms telepítésére (máshol még megemlítik a build-essential, a linux-headers-generic és a linux-headers-$(uname -r) csomagokat is, utóbbi változóinak nem néztem utána még).

$ sudo apt-get install -y gcc dkms
$ sudo apt-get install -y build-essential linux-headers-generic
$ sudo apt-get install -y linux-headers-$(uname -r)

Ha minden csomag fent van a Guest Additions iso-ját mountoljuk fel, majd futtassuk rootként a VBoxLinuxAdditions.run filet. Nekem az autorun.sh még soha nem működött.

$ cd /media/cdrom
$ sudo ./VBoxLinuxAdditions.run

Most már elérhető a megosztott mappa az Ubuntu szerverről is.

$ sudo mount -t vboxsf mappaneve eleresiut

Például:

$ sudo mount -t vboxsf munka /media/munka

Praktikus a csatolást az Ubuntu server indulásakor megtenni, ezért a /etc/fstab fileba vegyük fel a következő sort (persze a /media/munka könyvtár előtte létrehozva és a felhasználómnak mindenre van joga benne, igaz, ezt nem használom).

munka /media/munka vboxsf rw,gid=100,uid=1000,auto 0 0

A fenti sor nem szükséges, ha a VirtualBox-ban a megosztott mappáknál beállítjuk az Automata csatolást, ebben az esetben a /media/sf_munka könyvtárba találjuk meg a fileokat.

Tipp: A munka mappa nekem dropbox-ra szinkronizál, így mindig van egy plusz mentésem is. Ha még nincs dropbox accountod ezen a linken regisztrálhatsz, ez plusz tárhelyet jelent nekem is 😉 . Innentől az Ubuntu szerver beállításai megegyeznek azokkal, amiket egy desktop Ubuntun is célszerű megtenni, ha fejlesztek.

2. Szükséges csomagok telepítése

Értelemszerűen kell az apache2, a php5 és a mysql. Én felszoktam tenni a phpmyadmint is. Valamiért gondot okozott a phpmyadmin csomag, nem látta a böngésző a felületet. A /etc/apache2/apache2.conffileba kellett beilleszteni a következő sort:

Include /etc/phpmyadmin/apache.conf

majd újra indítani az apache webszervert.

3. Fix, statikus IP cím beállítása

Ahhoz, hogy a gazda operációs rendszeren a böngészőbe címeket tudjunk használni az Ubuntu server mindig aktuális IP címe helyet be kell állítani, hogy fix IP címet kapjon a server. Ez praktikus akkor is, ha nem VirtualBoxba telepítettük az Ubuntut, hanem ez az elsődleges rendszerünk, de több projekten dolgozunk párhuzamosan. Szerkeszteni kell a /etc/network/interfaces filet:

iface eth0 inet static
address 192.168.0.100
netmask 255.255.255.0
network 192.168.0.0
broadcast 192.168.0.255
gateway 192.168.0.1
dns-nameservers 8.8.8.8 8.8.4.4

Majd újraindítjuk a hálózatot:

$ sudo /etc/init.d/networking restart

Most már a 192.168.0.100 IP címen érjük el az Ubuntu servert. Ahhoz, hogy a gazda OS (jelen esetben a Windows) lássa a vendég OS-t (jelen esetben az Ubuntu szerver) VirtualBoxban a hálózati kártyát tegyük Bridge-elt módba.

4. Végső beállítások

Ahhoz, hogy ki is tudjuk használni az operációs rendszerünkön szerkeszteni kell a hosts filet. Ez linuxon a /etc/hosts, Windows 8-on a C:\Windows\System32\Drivers\etc\hosts útvonalon található. A hosts fileba vegyük fel az IP címünket és azt a domain nevet, amit használni szeretnénk. Én a .local végződést használom az itthoni gépen lévő oldalakhoz. Példa:

192.168.0.100 garrotter.local

Majd az Ubuntu szerveren állítsuk be a könyvtárakat. Minden projekthez létre hozunk egy külön filet, mely tartalmazza a weboldal elérési útvonalát. Ezt a filet elmentjük a /etc/apache2/sites-availablekönyvtárba a projekt nevével. Például a file neve: garrotter. Tartalma:

<VirtualHost *:80>
	ServerName garrotter.local
	DocumentRoot /media/munka/garrotter
	ErrorLog /media/munka/garrotter/log/error.log
	CustomLog /media/munka/garrotter/log/access.log combined
	<Directory /media/munka/garrotter>
		Options Indexes FollowSymLinks MultiViews
		AllowOverride All
		Order allow,deny
		allow from all
	</Directory>
</VirtualHost>

Megjegyzés: a log könyvtárat létre kell hozni! Majd engedélyezni a domaint:

$ sudo a2ensite garrotter

És az apache webszervert újra tölteni:

$ sudo /etc/init.d/apache2 reload

A .htaccess fileok engedélyezése

$ sudo a2enmod rewrite

Majd újra kell indítani a webszervert:

$ sudo /etc/init.d/apache2 restart

Ha nem akarunk feltenni phpmyadmint, akkor az adatbázisokat kezelhetjük parancssorból is:

$ mysql -u root -p
create database garrotter;

Már egy ideje gondolkodom új gépen, jelenleg egy netbookot használok a mindennapokban és már van amikor kevés az ereje. A múlt hónapban a wifi modulja is elkezdett rendetlenkedni, néha kikapcsol és utána nem lehet bekapcsolni, csak az újraindítás segít (volt már, hogy csak a harmadik). Így felmerült bennem egy erőteljes igény egy új gépre.

Nagybátyán éppen mobilinternetet szeretett volna, gondoltuk jól összekötjük és a T-Mobile-ál veszünk mobilinternet előfizetést és gépet is mindkettőnknek. Hát eddig igen érdekes alakul ez. Nagybátyám cége 2006 óta ügyfele a T-Mobile-nak (akkor még Westel volt, neki még a SIM kártyája is Westeles 🙂 ). Három új mobilinternet előfizetést szeretett volna most venni két laptop vásárlásával és ott helyben még eszébe jutott, hogy lehetne egy tablet is hozzá. Mindegyik előfizetéshez egy-egy új készülék.

Na de ez nem ilyen egyszerű. Egy hete kezdtünk, megvettük az első előfizetést egy laptoppal, de a második laptophoz már külön engedélyt kellet kérnie az ügyintézőnek (azt mondta, hogy 4-5 nap amíg megérkezik, szerencsére gyorsabb volt). Ma mentünk a második laptopért és a tabletért. Raktáron nem volt az a gép amit szerettünk volna, az Allee olyan kicsi üzlet, hogy nem kell készlet, főleg most, hogy a Budafoki úti központjuk zárva és onnan is oda irányítanak mindenkit. Átkérik futárral egy másik üzletből estére talán megérkezik, de inkább holnapra (tehát holnapra).

A tablet egy összegben kerülne kifizetésre, de még így sem biztos, hogy megvehetjük, ismételten külön engedélyt kell kérni rá. Az ügyintéző azt javasolta, hogy vegyünk csak mobilnetet és máshol vegyünk tabletet.

Nem értem az egészet. Szerintem teljesen életszerű, hogy egy cég a munkatársainak vesz mobilinternet előfizetést, akár többet is egyszerre és mindegyikhez gépet, hogy használni is tudják azt, de ez a T-mobile szerint nem így van. És még csak nem is pillanatnyi készlethiány miatt (ugye karácsony), hanem ez az alap felállás. Küzdeni kell, hogy odaadhassuk a pénzünket. Hihetetlen.

Pár hete frissítettem, teljes újra telepítést csináltam, az új Ubuntu-ra. Csalódtam, bár igazából nem, mert már az elvárásom is az volt, hogy számomra rosszabb lesz, mint az előző verzió, ami így is lett.

Nekem alapvetően nincs gondom a unity felülettel, egészen használhatónak tartom (bár még mindig a legjobb a régi netbook edition számomra). Az új kiadásban sokat javult használhatóság és sebesség szempontjából is, de nálam még így is lassú. (A Gnome 2 felülettel nem voltak ilyen gondjaim.)

Igazából az egész rendszer lassúnak tűnik. A beépített szoftver center jó megoldás a kezdőknek, de szintén lassan reagál, a Synaptic sokkal gyorsabb (pedig a Synaptic sem a gyorsaságáról volt híres már régebben sem). Nem jó, ha egy program telepítésénél a leghosszabb idő a telepítő indulása. Lehet, hogy a gépem (Acer Aspire One netbook 2 GB RAM) miatt érzek mindent lassúnak, bár a 10.10-es Ubuntu-val azért nem voltak ilyen gondjaim.

A lassúság mellett a beállítások nehézkessége, lehetetlensége, mai még gond nálam. Nem szoktam sok mindent átállítani, de már a 11.10 esetében is külön hack volt, hogy a bluetooth ne induljon el minden indításkor, képtelen volt megjegyezni a kikapcsolt állapotot. A 12.04-ben párszor nem indul el (örülök), majd egyszer csak igen, WTF?. A külső egeret, hol felismeri, hol nem, az adapter kihúzása és visszadugása megoldja. A külső billentyűzettel szintén ez a helyzet, hol elindul, hol nem. Sőt többször volt olyan is, hogy a külső billentyűzet angol nyelvű kiosztást kapott, míg a netbook sajátja magyar nyelvűt, WTF?. Ezek a gondok 11.10 esetében még nem jelentkeztek, ezt eléggé visszafejlődésnek érzem.

Jelenleg többször indítotok windowst, mint linuxot, pedig majd 6 évig szinte csak és kizárólag linuxot használtam, csak a telefonok frissítésére kellet windows. Ez most megváltozott, nagyobb szabadságot érzek windows alatt. Például a külső monitor kezelése, windows alatt kihúzom, netbook monitorát használja, bedugom, a külsőt. Ubuntu 11.10 alatt hasonló volt a helyzet, míg a 12.04 alatt kihúzom és nincs kép, bedugom és nem jön vissza 🙁 .

Jó pár dolgot nem kedvelek a windowsban, ezért most új disztribúció keresésébe kezdtem, sajnos az Ubuntu (egy időre biztos) teljesen megbukott nálam.