Megjött a GoPro-hoz a Media Mod és Light Mod (plusz még két enduro akkumulátor). Még várok két gyors csatlakozót és egy távirányítót, de szerintem minden meg van hozzá, ami kellhet (kivéve a külső mikrofont, de az egy újabb nagy falat).
Közbevetések
Ma végre megérkezett a gravgrip \o/ Remélem többet fogom használni, mint a gimball-t
Új kenyér
Tegnap éjjel hazaértünk a nyaralásból. Imádtam! Legszívesebben Mallorcára költöznék. A többieknek volt gondja a meleggel, de engem abszolút nem zavart. A végén már naptejet sem használtam, napszemüveget pedig egyáltalán nem. Még vezetéshez sem (itthon egyből kellett az autóban).
Annyira jó volt, annyira belefeledkeztem, hogy igazából sehova egyetlen képet sem tettem fel egész idő alatt. Majd jön a kész videó, ha végre sikerül megvágnom.
Ma végre sikerült a fiorinora feltenni a pótkeréktartót. Megszenvedtem vele. Utólag az eredeti ötletem, a fémragasztóval egy tőcsavar rögzítése, jobb lett volna, mint a megvalósított szegecsanyás megoldás.
GoPro Hero 10
A nyaralásra való felkészülés jegyében vettem egy GoPro-t. Azért akciókamera és nem fényképező, mert kevésbé kell féltenem, a vízbe is betudom vinni (persze szerintem egy vízálló tokot azért veszek hozzá) és rengeteg kiegészítő kapható hozzá. Kíváncsi vagyok, hogy milyen felvételek tudok majd vele csinálni 🙂
Nem nyugszom a tanulással 🙂 Ma jelentkeztem villanyszerelő képzésre. Laza két éves tanfolyam elmélettel és gyakorlattal.
Remélem minden megvan, mert hajnalban indulás 🙂 Izgulás vagyon 🙂
Na a halózsákot ma visszavittem. Nem próbáltam ki az üzletben (túl határozottan kértem, így fel sem merült) és az itthoni próbán szűknek bizonyult. Szerencsére gond nélkül visszavették. Kipróbáltam két másikat, de egyik sem volt az igazi, maradt a decathlonos. Legalább mind a két oldalt cipzározható és akár Maryéhez is hozzácsatolhatom 🙂
Egyébként a Trexpertet nagyon ajánlom, mindenben segítőkészek.
Ja és ma vettem a sportdirectben 2 db merinógyapjús zoknit.
Az alsónadrág és a kulacs még hiányzik, de nem esnék kétségbe, ha most kellene indulni 🙂
Megvan a hátizsák és a hálózsák is 🙂 már csak apróságok hiányoznak, fejlámpa (mert Mary összetörte az enyémet 🙁 ), zokni, alsónadrág, gumivég.