Kategória: Blog

Ma lecserélésre került szeretett kis Opel Corsám egy Suzuki SX4-re. Sajnos sok gond volt már vele és úgy döntöttem, hogy inkább a törlesztőrészleteket fizetem, mint a szervizt. Remélem sok kellemes élménnyel gazdagodunk együtt.

Tegnap elmentünk egy kicsit sétálgatni a környékre és akkor már megnéztük, hogy a közelben hol is vannak rejtett dobozok. Nagyon jók voltunk a tervezett kettőből kettőt meg is találtunk (az egyiknek a jelszavát még meg kell fejteni, mert a pót láda is csak kérdéseket tartalmazott).

Sajnos az általam használt térkép az egyik ládát nem tartalmazta (nem a legfrissebb változat van letöltve), de a koordináták megadása után már nem volt gond. Persze nem a javasolt irányból közelítettük meg a ládát, de így legalább többet sétáltunk az erdőben, ami kifejezetten jól esett, igaz volt egy elég meredek emelkedő.

Bár többen mondják, hogy az Omnia nem alkalmas geocachingre nekem bevált. Igaz nem mindig sikerül méterre pontosan megmondani a helyzetünket, de nagyjából jó irányba mutatja a dobozokat és a lényeg a keresgélésen van.

Tegnap kimentünk Schaffihoz és Palkóhoz, segíteni házuk felújításában. Egy kissé elhanyagolt vályogházat vettek még tavaly és hát elég lassan haladnak a rendberakásával így munka mellett. Hatalmas élmény volt ismét vályoggal dolgozni, még gyerekoromban dédinél tapasztottunk vályoggal, igaz nem ilyen nagy volumenben, csak kisebb javításokat végeztünk.

Lefelé menet még beugrottunk Reniért és Istvánért Monorra. Reméltem, hogy idejében elkészülnek, mert hajlamosak a késésre és az időhúzásra. Kommunikáltam is feléjük, hogy időben szeretnék megérkezni Diósjenőre, hiszen segíteni megyünk, és nem délben kéne kezdenünk. Persze mi késtünk 🙂 , mert bő 20 perccel később indultunk, mint terveztem (és Monor messzebb van, mint gondoltam).

A tapasztás végül is jól sikerült, elégedettek voltak munkánkkal (legalábbis nem húzták le, bár lehet, hogy majd leverik az egészet és megcsináljál maguk 😀 ). Majdnem egy teljes szobát sikerült befejezni, de este tíz után inkább abbahagytuk. Nagyon bele lehet feledkezni a munkába és jól tudjuk egymást spannolni (stenkelni, de sok szép magyar szót tudok).

Ugyanezt kellene belevinnünk az alakuló CSS szervezetbe és valóban megfogni és végezni a munkát nem csak beszélni róla, mint már 3 éve tesszük. Azóta nem igazán történt semmi előre lépés szervezeti, közösségi szinten. Persze egyénileg van fejlődés és megértés, de a közösségi rész még nem igazán működik. Folyton beszélünk arról, hogyan tudnánk segíteni embereknek, de még a „közösségen” belül is vannak akiknek segíteni kellene és még sem történik ez meg. Nem kell mindig messzire nézni és nagy dolgokat keresni, tervezni, hogy segítsünk, sokszor inkább magunk körül a közvetlen környezetünkben kellene körül nézni. Ez sokszor nehezebb, mert ezeket az embereket ismerjük, van velük kapcsolatunk, néhányszor már megsértődtünk rájuk, ismerjük hibáikat és hülyeségeiket, ezért egy ismeretlen idegennel szemben sokkal inkább tudunk segítőként megnyilvánulni.

Ma ismét megbeszélés, hogy mi is fog történni szervezet ügyben, majd kiderül van-e egyáltalán értelme foglalkozni ezzel, vagy már tényleg hagyni kéne a fenébe. Mindig az indián közmondás jut eszembe:

„Ha észreveszed, hogy döglött a lovad, szállj le róla!”

Én még próbálom elhitetni magammal, hogy nem döglött.

Most értünk vissza a vásárlásból és remek kis marketing fogást láttam a majdnem teljesen üres piacon arról, hogyan is ijesszük el még azt a kevés vásárlót is.

-Kérnék egy zacskót.
-Minek?
-Barackot vennék.
-Majd ad a kolléga.
-Nem lehet válogatni?
-Nem!

Az igazán ütős a hangsúlyozása volt az eladónak. Persze nem vettek barackot tőle, sőt akik még hallották szintén gyorsan kerestek másik eladót. Hiába, válság van, meg kell becsülni a vevőket.

Ezért térjünk vissza a hagyományosabb online jelenléthez: blogoljunk. Éppen morcosságomnak akartam hangot adni, hogy nem választhatom a t-mobilnál az icon200 díjcsomagot, mikor is a kliensem nem tudott csatlakozni a twitterhez.

Szörnyű, most teljes frusztrál, hogy nem tudom ezt világgá, de legalábbis a követőimig eljuttatni.

A facebook is nehezen bírja ma, pedig meg akartam nézni, hogy lehet-e értelmesen használni, eddig csak a Mafia Wars-ig jutottam el, ami pár percekre képes volt lekötni.

Szóval twitter nélkül kicsit silányabb az életem, megszoktam, hogy hirtelen felindulásból bármiről tudok egy-egy mondatot belökni a felhőbe és hiányzik és frusztrál 🙁 .

Sajnálatos, hogy a webszolgáltatónak már negyedik napja gondot okoz a tárhely megjavítása. Eddig abban a hitben éltem, hogy a szervereknél van egy, legalább napi másolat, hogy amikor meghibásodik a disk akkor legyen miből helyre állítani. Sajnos ez már a második tárhelyszolgáltató, ahol ez nincs meg.

Az ilyen esetek kivédésére egyetlen megoldás, ha az adatbázis naponta lementésre kerül, szerencsére az oldalaim automatikus e-mailben küldik az adatbázist, hogy csak a domaint kelljen átirányítani egy esetleges leálláskor (ilyen még nem fordult elő, csak egyszer törték meg az oldalakat még évekkel ezelőtt, azóta vezettem be ezt a rendszert). Több év munkája mehet tönkre hetek alatt, hiszen egy fórumnál (vagy akár egy üzleti oldalánál is) a látogatók elveszítik a bizalmukat (nem beszélve a google-ról, ahonnan a forgalmak jelentős része származik).

Üzleti oldalánál ugye nem csak a bevételkiesés, hanem az esetleges futó hirdetések is veszteségként számolandók, hiszen felesleges vonzzák az oldalra a látogatókat. Persze a tárhelyszolgáltató nem vonható felelősségre az elszenvedett anyagi és egyéb kárért.

Olyan jó lenne, ha végre elterjedne egy üzleti etika nálunk.

A tegnapra tervezett Eisenstadti neonomádkodásom elmaradt. Egyrészt nem készültem és nem néztem meg hol van wifi elérés, a helyszínen meg nem találtam, másrészt, a múltkori ügyintézésünkkel ellentétben (amikor fél nap elment és semmit nem sikerült elintézni) gyorsan, pörgősen intéztük az ügyeket.

Ebben biztos szerepet játszott sógorom is, aki, apósommal ellentétben, értette, hogy hol mit kell intézni. Persze teljes sikert nem tudtunk elkönyvelni, de amit tudtunk megtettünk a sikerért. A többit már intézze Gaby személyesen.

Lassan már arra gondoltam, hogy ausztriai ügyintéző szolgáltatást fogok nyitni 😀 .

Napok óta ezen elmélkedem, főleg azért, mert míg régebben egy-egy poszthoz írogattam kommentet, az utóbbi hetekben csak a greaderben teszek a megosztáshoz megjegyzést, nehogy már ismét bepötyögjem az adataim valahová (lusta lettem).

Kezdetben vala … , na arra nem emlékeszem, mert akkor még nem neteztem. Első emlékeim az internetes közösségi életről a fórumok, ahol a topic indítója felveti a témát, majd folyamatosan érkeznek a hozzászólások. Állítólag kihaló félben van, szerintem még elég sokan használják. Nagy előnye, hogy bárki indíthat topicot.

Aztán később a rendszeres topic indítók elkezdtek blogolni, így az általuk indított topicok egy helyen, blogjukban összpontosultak, a hozzászólások ide érkeztek, a nagy fórumokat felváltotta a sok kis blog. Persze erről tudatni is kellett a világot, hiszen csak az tud hozzászólni, aki tud a létezéséről. Láttál valahol valami érdekeset, írtál róla egy posztot egy linkkel és várhattad, hogy a többiek nálad is értékelik az eredeti írást és a tiedet is.

Az élet gyorsult és már lassúnak számított egy-egy poszt, hosszabb lélegzetvételű bejegyzés megírása, megjelent a microblog, a twitter, 140 karakter azt kész. Egyszerűbb lett egy-egy érdekesebb hírről így tudatni az ismeretlen ismerősöket, mint e-mailben. Pár mondta egy link és kész. (A másik felhasználása, amikor éppen ki akarod üvölteni a világba, hogy mit is csinálsz, de senki nincs aki meghallja.)

Az élet még tovább gyorsult, már az oldalakat sem keressük fel egy-egy (milyen sűrűn használ szófordulat ma) új bejegyzésért, RSS-el olvasunk mindent és ha valami érdekes ezen keresztül fűzzük hozzá saját gondolatainkat is. Aki pedig látni akarja kövessen minket a rohanásba a fórumtól az RSS olvasóig és még azon is túl.

Megkönnyíthetem ezt az utat, ha a tevékenységeimet összegyűjtöm egy helyen, pl.: friendfeed, ahol minden amit a neten magam után hagyok látszik (kivéve egy fórum hozzászólást, vagy hagyományos kommentet egy íráshoz). Nem tudom, hogy jó e ez a gyorsulás ill. változás. Igazából azért gondolkoztat el, mert most zajlik az MWC és sok mobilos hírt olvasok olyan oldalakról (mobilarena és volt PDAmania) ahol a bejegyzéshez nem hagyományos módon lehet hozzászólni, hanem automatikus nyílik mellé egy fórum topic is (közvetlenül a bejegyzés alatt nem is látszanak a hozzászólások, így komolyabbnak tűnik az oldal, de felhasználói szempontból nehézkesebb számomra). Szóval már ezeken a helyeken sem lépek be és éles meglátásaimat nem ott tárom a köz elé, hanem egyszerűen megosztom a bejegyzést a greaderben és mellé írok pár gondolatot. Így azt a közöséget gyakorlatilag ki is zártam a kommunikációból, hiszen én csak azoknak a reakcióit olvasom akiket követek a greader keresztül is, ha valaki esetleg reagál valamit az én meglátásomra azt nem is érzékelem, hiszen nálam semmilyen formában nem jelenik ez meg és ugyanígy az én gondolatom is csak pár embernél látható. Kényelmesebb ez a módszer, viszont hátránya, hogy nem alakulnak ki új kapcsolatok, csak a régi ismerőseimet követem, mert a többiek létezéséről nem is tudok. (Vannak szellemi irányzatok, akik szerint valóban nem is létezik más rajtam kívűl, minden csak az én tudatom teremtménye, ezért ezt is csak magamnak írom.) Ezzel a kényelemmel feláldozzuk a leendő kapcsolatainkat és bár lehet, hogy most még jól működik, de lassan újra nyitni kell a közösségek felé, mert az ismerőseink így csak fogynak és lassan nem lesz akinek a megjegyzéseit látnánk.

Az elmúlt két hétben rengeteget olvastam a GTD-ről (kimaradtam a tavalyi nagy hypeból). Decemberben már olvastam egy könyvet a személyes hatékonyságról, de még mindig igen nagy problémám, hogy folyamatos csúszásban vagyok az elvégzendő feladataimmal.

Tetszik a GTD alapfilozófiája, teljes triviális például, mégsem olvastam még sehol, hogy rendezzük a feladatokat cselekmény szerint (minden autóval elvégezhető, minden telefonos feladat stb.), bár alapból próbálgattam ezt megvalósítani, mégsem lett tökéletes.

Az is tetszik, hogy a projekteket bontsuk elemi cselekvésekre és azokat írjuk a todo listára, eddig csak a projektek kerültek fel, vagy néhány rendszeres feladat.

A megvalósítási ötletek viszont kicsit nehézkesnek tűnnek. Nálam például nem működik, hogy a gmail alapjaira építsem fel a rendszert, mert többségében nem e-mailben kapom a feladatokat (inkább magamnak gyártom). Sokszor nem is vagyok gép előtt (bár van, hogy napokat ott töltök). A telefonom mindig nálam van, alapból ide vezetem a teendőimet, bár gyakran nem írok fel mindent. Viszont a beépített task manager nem tud projekteket kezelni, és a mai feladatok mellet szépen listázza a régebbi el nem végzett feladatokat, ami sokszor hasznos, de sokszor inkább zavaró, mert a maiak lecsúsznak a képernyőről, tudom, végezzem el a régieket, vagy töröljem ki. Ezen kívül jó lenne a gépen is látni a feladataim, mert amikor itt ülök sokkal kényelmesebb, mint a telefont nyomkodni. Sajnos a szinkronizáció kicsit nehézkes (winmo és linux), így ez inkább dupla feladat lenne, ami nem megkönnyíti a minden napjaimat, hanem inkább megnehezíti. A papíralapú sem megoldás számomra, mert a füzet nagy, nem fér bele az övtáskámba, ezért gyakran maradna itthon.

Keresem még a számomra tökéletes megoldást, de legalább az igényem már megvan arra, hogy jobban rendszerezzem a feladataim.