Hogyan változnak az internetes szokások?

Napok óta ezen elmélkedem, főleg azért, mert míg régebben egy-egy poszthoz írogattam kommentet, az utóbbi hetekben csak a greaderben teszek a megosztáshoz megjegyzést, nehogy már ismét bepötyögjem az adataim valahová (lusta lettem).

Kezdetben vala … , na arra nem emlékeszem, mert akkor még nem neteztem. Első emlékeim az internetes közösségi életről a fórumok, ahol a topic indítója felveti a témát, majd folyamatosan érkeznek a hozzászólások. Állítólag kihaló félben van, szerintem még elég sokan használják. Nagy előnye, hogy bárki indíthat topicot.

Aztán később a rendszeres topic indítók elkezdtek blogolni, így az általuk indított topicok egy helyen, blogjukban összpontosultak, a hozzászólások ide érkeztek, a nagy fórumokat felváltotta a sok kis blog. Persze erről tudatni is kellett a világot, hiszen csak az tud hozzászólni, aki tud a létezéséről. Láttál valahol valami érdekeset, írtál róla egy posztot egy linkkel és várhattad, hogy a többiek nálad is értékelik az eredeti írást és a tiedet is.

Az élet gyorsult és már lassúnak számított egy-egy poszt, hosszabb lélegzetvételű bejegyzés megírása, megjelent a microblog, a twitter, 140 karakter azt kész. Egyszerűbb lett egy-egy érdekesebb hírről így tudatni az ismeretlen ismerősöket, mint e-mailben. Pár mondta egy link és kész. (A másik felhasználása, amikor éppen ki akarod üvölteni a világba, hogy mit is csinálsz, de senki nincs aki meghallja.)

Az élet még tovább gyorsult, már az oldalakat sem keressük fel egy-egy (milyen sűrűn használ szófordulat ma) új bejegyzésért, RSS-el olvasunk mindent és ha valami érdekes ezen keresztül fűzzük hozzá saját gondolatainkat is. Aki pedig látni akarja kövessen minket a rohanásba a fórumtól az RSS olvasóig és még azon is túl.

Megkönnyíthetem ezt az utat, ha a tevékenységeimet összegyűjtöm egy helyen, pl.: friendfeed, ahol minden amit a neten magam után hagyok látszik (kivéve egy fórum hozzászólást, vagy hagyományos kommentet egy íráshoz). Nem tudom, hogy jó e ez a gyorsulás ill. változás. Igazából azért gondolkoztat el, mert most zajlik az MWC és sok mobilos hírt olvasok olyan oldalakról (mobilarena és volt PDAmania) ahol a bejegyzéshez nem hagyományos módon lehet hozzászólni, hanem automatikus nyílik mellé egy fórum topic is (közvetlenül a bejegyzés alatt nem is látszanak a hozzászólások, így komolyabbnak tűnik az oldal, de felhasználói szempontból nehézkesebb számomra). Szóval már ezeken a helyeken sem lépek be és éles meglátásaimat nem ott tárom a köz elé, hanem egyszerűen megosztom a bejegyzést a greaderben és mellé írok pár gondolatot. Így azt a közöséget gyakorlatilag ki is zártam a kommunikációból, hiszen én csak azoknak a reakcióit olvasom akiket követek a greader keresztül is, ha valaki esetleg reagál valamit az én meglátásomra azt nem is érzékelem, hiszen nálam semmilyen formában nem jelenik ez meg és ugyanígy az én gondolatom is csak pár embernél látható. Kényelmesebb ez a módszer, viszont hátránya, hogy nem alakulnak ki új kapcsolatok, csak a régi ismerőseimet követem, mert a többiek létezéséről nem is tudok. (Vannak szellemi irányzatok, akik szerint valóban nem is létezik más rajtam kívűl, minden csak az én tudatom teremtménye, ezért ezt is csak magamnak írom.) Ezzel a kényelemmel feláldozzuk a leendő kapcsolatainkat és bár lehet, hogy most még jól működik, de lassan újra nyitni kell a közösségek felé, mert az ismerőseink így csak fogynak és lassan nem lesz akinek a megjegyzéseit látnánk.