Kis geocaching

Tegnap elmentünk egy kicsit sétálgatni a környékre és akkor már megnéztük, hogy a közelben hol is vannak rejtett dobozok. Nagyon jók voltunk a tervezett kettőből kettőt meg is találtunk (az egyiknek a jelszavát még meg kell fejteni, mert a pót láda is csak kérdéseket tartalmazott).

Sajnos az általam használt térkép az egyik ládát nem tartalmazta (nem a legfrissebb változat van letöltve), de a koordináták megadása után már nem volt gond. Persze nem a javasolt irányból közelítettük meg a ládát, de így legalább többet sétáltunk az erdőben, ami kifejezetten jól esett, igaz volt egy elég meredek emelkedő.

Bár többen mondják, hogy az Omnia nem alkalmas geocachingre nekem bevált. Igaz nem mindig sikerül méterre pontosan megmondani a helyzetünket, de nagyjából jó irányba mutatja a dobozokat és a lényeg a keresgélésen van.