Heng Chang Mester megtartotta az első hivatalos Integral Tai Chi órát a Buddhista Főiskolán. Számomra rengeteg újdonság volt, bár azoknak akik voltak kint nála Amerikában nem sok újat mondott (akik pedig most ismerkednek az ITC-vel minden újdonság volt 🙂 ). Lelkesen jegyzeteltem is, aztán mondták, hogy ez megvan DVD-n, ne törjem magam.
Mondjuk a DVD-t eddig se láttam, meg úgy is angol nyelvű, a jegyzet meg biztos meg van nekem, így inkább maradtam a jegyzetelésnél (amúgy is majdnem vége volt már az órának). Rengeteg információ volt a mozdulatok szimbolikájával kapcsolatban, akár a bemelegítésről, akár a 10 formáról (igaz még csak az elsőt vettük át). Utána persze rövid beszélgetés, amit én már ott hagytam, mert dolgozni is kell (igaz nem kellett volna annyira sietnem, mert már egy órája késik, akire várok 🙁 ).