DVD író

Átemelt bejegyzés (szerkesztve):

Ugyan ma napfogyatkozás volt, de számomra mégis fontosabb, hogy a tegnap megvett dvd írómat, ma szereltem be. Persze kipróbálni még nem tudtam tudtam, mert a linuxom nem látja sem az írót sem azt a winchestert amit szintén ma tettem be. Érdekes lesz ez így.

Mindenesetre már most elhatároztam, hogy nem is fogok foglalkozni dvd írással win alatt. Még elérem, hogy a GTA is fusson linuxon (egyszer már sikerült) és nem is fogom elindítani a wint. Illetve még egy apróság, hogy a páromnak a Placidus is menjen, vagy legalább valami jobb horoszkóp program.

Változás

Átemelt bejegyzés (szerkesztve):

Tegnap leborotváltam a szakállam, most egész érdekesen nézek ki. Még szokni kell. Kép nincs 😉

És megtörtént

Átemelt bejegyzés (szerkesztve):

Hosszas gondolkodás után végül is úgy döntöttem, hogy külön oldalon lesz a saját blogom. A tgyh.extra.hu-n lévőt meghagyom az oldal saját történetének.

Nagyon sokat törtem a fejem, hogy milyen motor hajtsa a blogot, de végül maradt az e107 (a másik nagy esélyes a drupal volt, de az extra nem teljesen támogatja, í­gy végül kiesett).

Fontos volt számomra, hogy lehessen egyszerűen képeket feltölteni, mert akkor a család és a barátok hamarabb nézhetik a képeinket. Igaz, hogy az e107-hez sem találtam teljesen jó galériát, de legalább működőt igen és így addig is tudok tovább keresni.

Az új oldal alapvetően blog lesz és a régebbi itt-ott írt dolgaimat is ide fogom átrakni.

Hát igen

Átemelt bejegyzés (szerkesztve):

Ma megpróbáltam telepíteni itthon azt a nyomtatót amit bent már többször is sikerült különféle linuxokra. Persze, hogy nem sikerült. Emlékszem, hogy kell hozzá valami parancs, de nem írtam fel, hogy mi, így a feledés homályába merült. Na pont ezért kell rendszeresen í­rogatni blogot (vagy wikit vagy jegyzetfüzetet, vagy bármit), hogy az egyszer már megoldott feladatok megoldásai meglegyenek.

Ha nincs eszed, legyen noteszed.

Ha már blog, még mindig nem döntöttem a jövőt illetően. Hogy ne legyen egyszerű elkezdtem nézegetni a drupalt is. Egyelőre tetszik, nem kizárt, hogy arra váltok majd. Valószínű egy fizetős tárhelyre is átköltöztetem majd az egész oldalt. Ezt majd a jövő eldönti. Egyelőre nem érzem, hogy az e107 nagyon pörögne és még hiányoznak belőle funkciók. Bár az is lehet, hogy nagyon gyorsan megtanulok php-ban programozni és írok egy saját motort 🙂

USB mizéria

Átemelt bejegyzés (szerkesztve):

A cégnél is újra telepítettem a gépet ill. kivettem a winchestert és itthon telepíttettem rá ubuntut, de utána nem kezelte az usb-t. Néztem, próbálkoztam, de nem jártam sikerrel. Hardwer hibára gyanakszom, a winchestert áttéve egy másik gépbe simán kezelte az usb-t.

Lehet, hogy amikor kiszedtem a winchestert, megsérült a kártya 😐 . Próbáltam újat venni, de sehol nem kapok. Remélem hamar sikerül vennem egyet vennem, mert így nem tudok dolgozni 🙁 .

Soproni hétvége

Átemelt bejegyzés (szerkesztve):

Hétvégén voltunk Sopronban. Próbáltam segíteni az apósomnak a számítógépével kapcsolatban. XP-t rakott fel neki egy ismerőse és nem működött az új webkamerája (76 éves és kb. két éve van számítógépe, most már skype-on beszélget a családdal és a külföldön élő ismerőseivel). Megnéztem, de nem sikerült megoldani a problémát. Se egy pendrive-ot nem tudtam megnyitni, se CD-t írni nem tudtam. Szerintem a rendszergazda (a barát) nem engedélyezte, (egy másik ismerőse is ezt mondta neki, nem mintha ez bármit is bizonyítana).

A vonaton haza felé egy nagyon gagyi kocsiban ültünk. IC-vel jöttünk, de ez hangos volt, derék tájon picit szűk és a szokásos IC kocsikhoz mérten is nélkülözte a praktikusságot. A keletihez közeledve a kalauz bejött és nem ellenőrizte a jegyeket, hanem közölte, hogy leszállás után menjünk a pénztárhoz és kérjük vissza a pótjegy árt, mert ez nem IC kocsi. Nem próbáltuk meg. Már a vonaton is nagy volt a tömeg, a pénztárnál is sokan voltak. Inkább hazajöttünk

Új E17

Átemelt bejegyzés (szerkesztve):

Frissítettem az e17-et. Kicsit macerás volt, de kezdem már megszokni, hogy semmi nem megy simán. Néhány komponens még mindig nem akar lefordulni, de jövő héten ismét frissítek és hátha addigra ki lesz javítva a hiba.

Most már van nvidia meghajtóm is, hála a külső segí­tségnek. A portage tree-ben lévő nem fordult le, de a gyári honlapról letöltött simán megy. Már csak a wine konfigja van hátra és végre linux alatt is menni fog a GTA. 🙂

Egyébként bent sem megy minden flottul, rosszalkodik az új nyomtató. Ötletem sincs mi lehet a baja a Fedora 4-el. Sokszor elakad a nyomtatás.

Majd ha végre lesz időm megbuherálni a grubbot a gépen, akkor a felszabadult vinyóra teszek egy ubuntut/debiant és megnézem az alatt is.

Kicsit gyorsítani is kéne a rendszert, ma találtam ugyan sdRAM-ot de horror ára van.

Végre KDE 3.5

Átemelt bejegyzés (szerkesztve):

El se hiszem, sok szenvedés után végre sikerült! Igen! Hiányzott egy csomag a gentoomból, de az

emerge libxslt

megoldotta. Hurrá!

Mellesleg sikerült a hang kérdést is megoldani az ALSA-val, két egyszerű parancs segí­tségével:

amixer set Master 100 unmute
amixer set PCM 100 unmute

Így már bekapcsoláskor is van hang és nem kell manuálisan felvenni a hangerőt.

Ja és az irodában is siker volt ma, vettünk egy új lézer nyomtatót és ehhez végre van normális linux driver. Azt is beüzemeltem gyorsan.

Ez egy jó nap volt.

Első értelmes(?)

Átemelt bejegyzés (szerkesztve):

Kedvenc gentoo rendszeremre megpróbáltam felrakni a KDE 3.5-öt. Nem mintha nagyon rajonganék a KDE-ért viszont kíváncsi vagyok rá, mert nem használtam több mint két éve (a gnome mostanában nem túl meggyőző számomra).

Az emerge alatt megakadt és a rendszer javasolta hogy adjam ki a

"rm -rf /etc/hal/device.d/"

parancsot. Megtettem, pedig nem szoktam ész nélkül kiadni bármit is, és meg is lett az eredménye. Persze nem egy használható KDE, hanem egy használhatatlan portage. Ahogy a művelt földműves mondaná:

“RTMF, mielőtt bármilyen parancsot is kiadsz!”

Az emerge parancs ezután persze folyamatosan hibát dobott. Ezt tegnap végre megoldottam: @dr_strange javaslatára töröltem az

/etc/portage/modules

file-t és újra működött az emerge.

Igaz KDE azóta sincs a rendszeren, de legalább küzdhetek érte tovább és a rendszert sem kellett újra raknom. (Bár igazság szerint lehet, hogy ráférne. egy kernel update/distupdate biztos, a 2.4.23 volt idáig a legjobb számomra).

Kezdet

Átemelt bejegyzés (szerkesztve):

Minden kezdet nehéz. Elhatároztam, blogolni fogok. Pár dolgot elfelejtek amit már megoldottam egyszer, ezért le kell írnom valahová.

A blogom természetesen nem fog a Tai Ji Quan-ra összpontosulni, sőt… Általában számítógépekkel foglalkozom és ezekkel akadnak problémáim, nem kevés 🙂 . Az ilyen jellegű problémák megoldását viszont érdemesnek tartom feljegyezni, leginkább azért, mert volt már rá példa, hogy újratelepítés után ismét sokat kellett keresgélnem, hogy megoldjam ugyanazokat a problémákat, amelyeket egyszer már sikerrel leküzdöttem. Természetesen más is okulhat ezekből, ha éppen hasonló cipőben jár.