Tulln

Igazából többször is voltam, de mindig csak a főtérig jutottam, ahol felszedtem nagybátyámékat miután Passauból elbringáztak Tullnig, így eddig nem sokat láttam belőle. Gondoltam, most már érdemes lenne megnézni a kicsiny várost jobban is. Nekem tetszett szívesen ellaknék ott 🙂 . Az Attila szoborcsoport igen érdekes, ez volt az egyik, amit mindenképpen meg akartam nézni. A Nibelung-eposz elbeszélése szerint Attila, a hun király itt, Tullnban fogadta Passauból hajón (és nem biciklin 🙂 ) érkező menyasszonyát, Kriemhildet.

Manjaro linux

Sokan ajánlották és már úgyis megakartam nézni az ARCH terjesztést, ez kiváló alternatíva rá. Nem épp lightweight linux, de a célnak nagyjából megfelel. AZ xfce kivitelét töltöttem le és telepítettem.

Sajnos csalódást okozott a rendszer. Lassú, sokszor megakad. A facebook chrome páros kriminális (mindenhol lassú, de ezen használhatatlan). A suspend mesebeli, hol van, hol nincs. Összességében csalódás. Igaz, hogy nem foglalkoztam túl sokat a beállításával, de egy ekkora, ilyen alapokra építkező terjesztéstől pont azt várnám, hogy minden megy out of the box.

Újra linux

Informatikai énem ismét előre tört, ellensúlyozva az eddigi testtel foglalkozó gyakorlatokat, tanfolyamokat (alternatív mozgás és masszázs, sportoktatói, craniosacralis terápia, életmód tanácsadó stb.). Így a Windows Server 2012-be történő elmélyedésem után (még mindig nem értem, hogy ezért a … rendszerért ki fizet) ismét elővettem a linuxot. Egyrészt az itthoni netbookra, ami gyakorlatilag egy böngésző futtatására van használva, jó lenne valami lightweight linuxot feltenni, másrészt nem baj, ha újra képbe kerülök az asztali disztribúciókkal, harmadrészt, pedig amit megtanultam a Windows Server 2012 tanfolyamokon jó lenne megcsinálni linuxon is (később pedig BSD-n is). Persze a windows vizsgára is készülnöm kell, mert igen keménynek ígérkezik, főleg, hogy az angolom ilyen szinten nem biztos.

Az alap felvetés, hogy egy kicsi, kevés erőforrást használó, gyors linuxot tegyek a netbookra. Alapból chrome-al van használva, de felőlem midori is lehet a böngésző, ha a facebook, youtube, gmail, picasa és a közművek oldalai mennek rajta és van hozzá adblock. Kell wifi, suspend, hang, jó ha van bluetooth. Nem baj, ha a felhasználó alapból belép és az sem, ha a böngésző egyből indul. A felhasználói felület ezen a szinten nem fontos, hogy magyar legyen, de a többnyelvű oldalaknál ez okozhat gondot. Persze a magyar billentyűzet támogatás elvárt.

FEMP stack

Megpróbáltam FreeBSD alapokon létrehozni az itthoni tesztkörnyezetemet több-kevesebb sikerrel.

A FreeBSD telepítése és beállítása nem volt nagyobb kihívás, mint annak idején a Gentoo telepítése. Ezen a szinten a BSD és a Linux között kb. annyi különbség érezhető, mint két merőben eltérő Linux disztribúció között.

A fő problémát a VirtualBox okozta. Beletelt némi időbe mire sikerült feltennem a VirtualBox Guest Additions-t. Kompromisszumot is kellett kötnöm, mert X nélkül egyszerűen nem sikerült a fordítás. Viszont nem sikerült a megosztott mappákat beállítanom a host és guest rendszerek között. Később olvastam, hogy FreeBSD alatt ez nem támogatott, így nekem tesztkörnyezetnek nem jön be.

nginx webserver

A hétvégi frissítéséknek hála perverzitásom az egekbe szökött és telepítettem egy friss Ubuntu 14.04 szervert, majd arra egy LEMP stacket. A LAMP ugye azt jelent, hogy Linux Apache MySQL PHP (néhány helyen az M feloldása MySQL helyett MariaDB, míg a P feloldása a PHP helyett Perl, vagy Python), ezzel szemben a LEMP a Linux nginx (engine-x) MySQL PHP.

Az nginx telepítése nem volt nagy kihívás, a php-t és a mysql-t is sikerült könnyen belőni hozzá. A virtual host-ok kezelése is egyszerűen megoldható. Érzésre az oldalak gyorsabban töltődnek be, bár a VirtualBox miatt csodát nem várhatok. A következő kihívás a nginx webserver BSD alapokon ill. Linux és BSD alapokon a mongoose webserver használata 🙂 . Kíváncsi vagyok, hogy melyik összetétel a gyorsabb, persze a VirtualBox korlátait figyelembe véve.

Ubuntu frissítés

Oktalan gondolattól vezérelve (ami működik, azt ne javítsd meg!) a hétvégén nekiálltam a VirtualBox-ban lévő Ubuntu 12.04-es szerveremet frissíteni 14.04-re. Hát nem a legegyszerűbb feladat. Maga a frissítés nem okozott problémát, először a 12.04-et kellett a legfrissebb állapotra hozni, majd egy paranccsal megoldható volt a 14.04-re való frissítés. Ami a gond, hogy ezt itthoni webszervernek használom, kényelmesen Dropbox szinkronizációval a fileokra is. A 14.04-ben megváltozott az Apache konfigurációja és majdnem egy teljes napba telt, mire újra működésre bírtam. Sajnos elmúltak azok a régi szép idők, amikor simán lehetett verziót ugrani egy linuxon 🙁 .

Android, a hangoztatott szabadság látszata

Mostanában, hogy teljesen áttértem iOS-ről Androidra kijelenthetem, hogy nem tartom szabadnak az Androidot, hiába mondják ezt róla pl. az iOS-el szemben.

Több éves Linux tapasztalatom alapján a szabadság nem ilyen. Megveszem a készüléket és trükköznöm kell, hogy rendszergazdai jogokat szerezzek, ezzel kockáztatom és sok esetben el is veszítem a garanciát. Sőt vannak készülékek, amiket nem is lehet rootolni, de még bootloadert sem lehet rajtuk nyitni. A Sony Xperia M2 készülékemen futó Androiddal sok gondom volt, például ennek a három számomra alapvető funkciónak a hiánya. Mivel szolgáltató függő a készülék, még a bootloadert sem lehetett nyitni, így a root is felejthető volt. A Huawei készülékén egy email kérésre szerencsére a Huawei egyből küldte a bootloader nyitásához a kódot, bár valószínűleg ez garancia vesztést fog okozni, igaz erről hivatalos álláspontot még nem találtam. Ez azért is visszás, mert a garancia a legtöbb esetben nem terjed ki a szoftverre, viszont, ha a szoftvert babrálom a hardver garanciáját is bukom.

A legtöbb Androidos készülék előre telepítve rengeteg appot tartalmaz. Ezek főleg a Google saját alkalmazásai, amit még meg is érthetek, hiszen a készülék gyártóknak azért adja ingyen az Androidot, hogy ezeket minél több ember használja és minél több embert kössön magához. Sajnos ezeket root jog nélkül eltávolítani sem lehet a készülékekről, maximum tiltani, már amelyiket. Ezek foglalják a tárhelyet (ami főleg a 4.4-es Androidnál rossz, mert a Google az SD kártya kezelést ebben a verzióban kicsit lekorlátozta) és a memóriából is lecsípnek maguknak némi részt a folyamatos futásukkal, a hálózati forgalmukról már nem is beszélve.

Számomra a szabadság nem azt jelenti, hogy lecserélhetem az ikonokat és a launchert. Azt jelenti, hogy kontrollálhatom a készülékem. Melyik app mikor forgalmazhat adatot, ha egyáltalán megengedem, hogy adatot forgalmazzon. Sőt, én akarom meghatározni, hogy melyik app lehet a telefonomon. Én  akarom meghatározni, hogy milyen engedélyei legyen egy appnak, ha úgy érzem, hogy pl. a telefon könyv nem kell neki, akkor ne tudja megnézni, de tudjam anélkül használni (iOS-en ez működik).

Pedig egyszerű lenne megoldani, hogy egy teljesen nyílt készülék legyen, főleg, hogy pl. a Sony laptopomon ezt már sikerült is megoldani. A merevlemezen van egy partíció, mely tartalmaz egy telepítőt, amiről bármikor visszaállítható a gép eredeti operációs rendszere. Azt telepítek rá amit csak akarok, ha elrontom innen bármikor vissza tudom tenni a gyári rendszert, azt, amivel megvettem eredetileg.

Az appok szabályozását is biztos be lehetne állítani, hiszen ez más mobil rendszeren is megvan. Ez lenne az igazi szabadság. A recovery rendszerből bármikor visszaállítható alaptelepítés és nyitott rendszer, amit lehetne módosítani és az appok szabályozása. A felhasználók 99% biztos hozzá sem nyúlna, de aki módosítani akarja, az megtehetné mindenféle negatív következmény nélkül. Ez lenne a valódi szabadság és nem az amit az Android nyújt szabadság címen.

Ezért is sajnálom, hogy a Moblin/Meego elbukott. Ezért várom az Ubuntu rendszerét. Meglepő módon, ha igazak a hírek, a Microsoft fog a legközelebb jutni ehhez, azzal, hogy speciális romot készít az Androidos telefonokhoz, hogy dual boot rendszerrel Windows 10 is elinduljon rajtuk. Igaz ezzel csak két zárt rendszert kapunk, de legalább az illúzió megvan, hogy eldönthetem, hogy a megvett telefonom milyen rendszer legyen.

Sony ment Huawei maradt

Hosszas vajúdás után végül a Huawei g620s maradt nálam és a Sony Xperia M2-t adtam tovább.

Ebben több szempont is közrejátszott, de a legfontosabb, hogy a Huaweit véletlenül leejtettem és megsérült egy picit a sarka, így már nem akartam tovább adni. Persze nem hiszem, hogy rossz választás volt. Az M2-re úgy néz ki, hogy nem jön a Lollipop és mivel szolgáltató függő, a bootloader sem igen nyitható. Így custom ROM, vagy root sem várható rá.

A Huawei is szolgáltató függő, de a bootloader nyitható, már meg is van a kód és várható a frissítés is. A testvér verziója (Honor 4 play) már megkapta az EMUI 3.0-t és ez alapján már készült custom ROM is a g620s-hez. Az EMUI pedig nagyon tetszik, Lehet, hogy azért, mert hasonlít az iOS-re. Rengeteg értelmes beállítást tartalmaz alapból, nem kell külső programokkal bűvészkedni.

Sony vs. Huawei

Pontosabban a Sony Xperia M2 és a Huawei Ascend g620s összehasonlítása.

Pár hónapja már használom az Xperia M2-t. Kezdetben voltak vele gondjaim (pl. random nem ébresztett, de ez egy utólag feltelepített ébresztő app hibája volt). Azóta megszoktam. Most a kezembe került egy Huawei. Hosszabban még nem használtam (pl. még egyáltalán nem fotóztam vele), egyelőre ismerkedés szintjén vagyunk.

A két készülék mérete és hardvere között nem sok különbség van. Mind a kettő 8GB belső tárhellyel rendelkezik, melyet SD kártyával bővíthetünk (igaz az SD kártya kezelésében már akad különbség) és mind a kettő 1 GB RAM-ot kapott. A processzor már különböző, a Huawei az újabb 64 bites Snapdragon 410-et kapta (Adreno 306-al), míg a Sony a régebbi Snapdragon 400-at (Adreno 305-el).

Nekem a Sony forma világa jobban bejön (bár tokkal használom), igaz a Huawei hátulja is tetszik, stabil fogást biztosít a készüléknek. A felbontás kisebb a Sonyban (540×960 vs. 720×1280), igaz a képernyő is kisebb, de itt a különbség minimális (4,8″ vs. 5,0″). Sajnálatos viszont, hogy a Sonynál a képernyő méretéből még elvesznek a virtuális kezelőgombok, míg a Huawei külön kezelőgombokat kapott (igaz, háttérvilágítás nélkül), így utóbbi hasznos képernyőmérete már lényegesen nagyobb.

A Sony kapott dedikált kamera gombot a szokásos bekapcsológomb és hangerő pároson kívül. A kamera elhelyezkedése is jobb számomra, sajnos a Huawei pont oda tette az optikát, ahol az ujjammal támasztani szoktam a készüléket. Mindkét készülék LED-del megtámogatott 8 megapixeles optikát kapott. A tesztek alapján egyik készülék sem kiemelkedő fotózás terén, ennek összehasonlítása később várható.

Most már mind a két készülék az Android 4.4.4 verziójával van felszerelve, sok különbség nincs, de a gyártói beavatkozásnak hála azért akad. Mind a két gyártó a saját kezelő felületét telepíti a készülékeire (és persze a szolgáltató is fel tett pár “nagyon hasznos” alkalmazást). Sajnálatosan a Sonyból hiányzik pár funkció amit megszoktam az iPhoneon és a Huaweien is megtalálható. Nincs “Ne zavarjanak” mód, ami nagyon hasznos és third party app-okkal nem kiváltható. Nem lehet megmondani, hogy melyik alkalmazás csatlakozhasson az internetre mobilnet segítségével és melyik csak wifin (vagy úgy se). A zseblámpa funkciót sem lehet elérni a status barról. Ezek a Huaweiben épp úgy megtalálhatóak, mint az iPhonenon 😮 .

Nagyon tetszik viszont a Sony billentyűzete, elég jól el is találja a szavakat.

Egyelőre fogalmam sincs melyiket használjam. A kinézet, a dedikált kamera gomb, a billentyűzet (és hogy a laptopom és a fényképezőnk is Sony) a Sonyt helyezi előrébb, míg a nagyobb felbontás és képernyő, a kezelőgombok és a beállítási lehetőségek, a frissebb processzor (és ezáltal a Lolipop várható érkezése) a Huaweit.

#WPP 😀

3 dolog ami megvan iOS-en, de nincs Androidon

…vagy legalábbis eddig nem találtam meg. Pedig folyamatosan azt hallottam, hogy az Android sokkal testreszabhatóbb, mint az iOS, de ezek számomra annyira alap dolgok, hogy nagyon csodálkozom, hogy nincsenek, vagy ha vannak, akkor ennyire elrejtve. Persze teljesen elképzelhető, hogy a több évnyi iOS használat miatt nem találom ezeket a dolgokat se a központi beállítások részben, se az egyes app-ok beállításaiban (van app, aminél nincs is beállítások menü).

1. Mobilinternet kezelés Nem találtam olyan részt a beállításokban, ahol megadhatom, hogy melyik program férhet hozzá a mobilinternethez. Nagyon sok app sem engedi ezt beállítani, pedig a többségnek semmi köze nem lenne az internethez használat közben.

2. Értesítések kezelése Nagyon jó volt, hogy iOS-en egy központi felületen tudtam megadni, hogy melyik programtól mi módon kérek értesítést, vagy kérek e egyáltalán. Nagyon idegesít, hogy minden nap 22:42-kor jön egy értesítés, hogy a myXperia-val kereshetem a telefonomat és távolról törölhetem is. Tök jó, de nem akarok regisztrálni, kikapcsolni viszont nem tudom.

3. “Ne zavarjanak” mód Nem túl régen került be az iOS-be és tudom, hogy Androidon is van rá külön app, de szerintem ez pont olyan funkció, amit az alap OS-nek kell biztosítania.