Lassan két hete használom az i900 Omniát

Először is, hogy miért vettem meg pont ezt a készüléket, mire is volt szükségem? Eddig Nokia 6680-as telefonom volt és majdnem kielégítette igényeimet ezen a téren. A fényképezője jó körülmények között viszonylag használható (ide is felkerült néhány kép). Van jegyzet és naptár alkalmazás, webböngésző. Ami nagyon hiányzott belőle az a WIFI (kicsit pedig a GPS, de egy külső bluetooth GPS vevővel ez orvosolható). Meg valamilyen rejtélyes okból nem volt hajlandó telepített programokat internetre engedni (pl. Gmail, Google Maps, Opera Mini), ez lehet, hogy az én hibám.

Tehát az új készülékkel szemben a következő elvárásaim voltak: legyen benne használható fényképező, wifi, GPS, irodai programok (mostanában sok időt voltam outdoor, és jó lett volna, ha produktívan tudom tölteni az időmet nem csak malmozom, és gyönyörködöm a kertben).

Ez mind van benne, a teszt képek alapján egész jó a fényképezője is (5MP, ami mint tudjuk nem sokat jelent, de van mellette segédfény, ami jó). Windows mobil fut rajta, ami a gondok nagy részéért felelős (mikor lesz már normális készüléken Android?). Eddig kicsit csalódott vagyok. A fényképező hajlamos túlexponálni, ezért fakók lesznek a képek, sokszor életlenek is (tesztelni fogom, de egyelőre úgy tűnik a Nokia jobb képeket csinál 🙁 ).

Párszor már fagyott az ablak. Az MMS-t még mindig nem tudtam beállítani (pedig mindent úgy csináltam ahogy a leírásban van és másnál így működik is). Elég gyorsan merül az akkumulátor. Bután van megcsinálva a csatlakozója (egy csatlakozó ahova megy a headset, töltő, USB kábel, pici műanyag lappal védve, ami úgy néz ki mintha könnyen letörne, ráadásul egyedi Samsung csatlakozó).

A hibák ellenére is egyelőre nem bántam meg a vásárlást, bár nagyon megfontolnám, hogy ismét megvegyem-e. Tény, hogy szokni kell a készüléket, főleg a WinMo-t rajta (itthon Linux van ezért nagyon is szokni kell 🙂 ). Nokia stabilabbnak, átgondoltabbnak tűnik (Pötyinek sem javasoltam, hogy nokia helyet ilyet vegyen).

Samsung SGH I900 Omnia

Igen, megvettem. Már hetek óta szerettem volna ezt a telefont/PDA-t, de eddig halogattam a vásárlást, pedig nyaralás alatt is jól jött volna. Lehet, hogy nem a legjobb vétel volt, hiszen hamarosan a Samsung hivatalosan is forgalmazza és add mellé „ajándékba” IGO8-at plusz szerencsés esetben házimozit is, de már nem bírtam tovább várni vele.

Játszós hétvége

Szinte egész hétvégén a gép előtt ültem és játszottam a GTA San Andreassal. Végre sikerült elindítanom Ubuntu alatt. Bár a Vice City-t már megszoktam, annak valami memória gondja van, ez meg amúgy is frissebb jobb. Hihetetlen méretű a játéktér. Elindítottam és egy órán keresztül csak autóztam és csak a harmada nyílott még előttem. Hatalmas. Persze most megint ezzel telnek majd a napok :). A jövő hét viszont nem, mert végre tábor.

A szombati napom

…feláldoztam, hogy mindenféle netes aktivitás figyelő helyeket létesítsek magamról.

Először létrehoztam a frienfeeden egy oldalt: http://friendfeed.com/garrotter, aztán egy hasonlót készítettem a netvibes segítségével is http://www.netvibes.com/garrotter (ide meg bekötöttem a friendfeeds rss csatornáját, ahova a netvibes-t szeretném bekötni, rekurzió rulez 🙂 )

A netvibes felülete egészen szimpi, lehet youtube videót feltölteni vele, bár nem ismeri a viddler.com-t (friendfeeds sem) és nem lehet feltölteni a Flickr-re vagy Picasa-ra sem, viszont a box.net-re meg igen. Lehet egyből twitter bejegyzést írni (jaiku-ra még nincs támogatás, már találtam, de még nem tökéletes, fura, hogy a fő kereső a netvibesen nem dobta ki), vagy a leveleket nézegetni. A google reader-ből meg nem lehet megosztani híreket (a netvibes felületén).

Szóval felemás dolog ez is, mint minden, de már úgy éreztem, hogy annyi helyen vagyok jelen, hogy muszáj valami netes aktivitás figyelőt beüzemelni.

Persze az igazi az lenne, ha egy felületen tudnám kezelni az összes oldalamat (blog, twitter, jaiku), a bejövő híreket (címkézéssel, megosztással (digg és társai)), a képeket és videókat feltölteni, a feltöltöttekből tetszöleges oldalra beszúrni stb. Szóval igényeim vannak 🙂 , de szerintem ez már sokakban felmerült, mert erre felé haladunk, bár csak kis lépésekkel.

Webcam és ubuntu

Sopronból elhoztam apósom régi webkameráját, vett egy újat. Itthon fogtam, rádugtam a gépre, egyből felismert skype használja.

Még Sopronban Gaby laptopjára felraktuk az Ő új kameráját. Pistával vagy két órát szöszöltünk vele, mire működött és automatikusan el is indult. De a linuxot nehezebb használni mint a windowst :).

Frissítések napja(i)

Pár napja frissítésekkel vagyok elfoglalva. (Igazából a terv az volt, hogy pénteken frissítek mindent, de inkább időben lefeküdtem aludni).

Első körben frissítettem az ubuntumat a most megjelent 7.10-es „Gutsy Gibon” verzióra. Majdnem minden ment egyből, csak a videokártya meghajtóját kellet kézzel feltennem, mert a tárolókban lévővel nem indult a grafikus felület. Aztán nem ismerte fel az usb-t és elég lassan reagált a kikapcsolásra. Nem foglalkoztam vele, inkább újra telepítettem. Volna, de az sem ment könnyen. Az újraírható CD-ről nem igazán akart indulni, kénytelen voltam egy 6.10-est felrakni és utána azt frissíteni. A hibák megmaradtak az usb kivételével. Legalább CD-t írni már tudtam, így újra kiírtam a 7.10-t.

Bár sokszor megfordult a fejembe, hogy másik disztribúciót teszek fel. Végül sikerült, minden működik. Egyelőre. Forgó-pörgő kockám még nincsen, de nem is nagyon izgat a dolog, majd, ha lesz pár órám akkor eljátszok vele. Hiába, ATI kártyán nem működik még out of the box. Illetve az enyémen nem működik, de majd megoldom.

Új gépen újra itt

Tegnap megvettem, ma már „minden” be van rajta állítva. Na jó ez túlzás, de szerencsére nem kellet sokat szórakozni vele. Bár még nem olyan otthonosan belakott mint a régi volt. Mivel kihagytam a frissítéseket néhány dolog nem igazán magyar a gnome-ban, de jó lesz.

Igyekeztem nem rossz gépet venni, de kompromisszumot kellet kötnöm a pénztárcámmal. Azért nem tűnik rossz választásnak (főleg, hogy vannak akiknek még gépük sincs).

Hangkártya

Szeretem az Ubuntut. Tényleg.

Néhány hete már nem tudtam rendesen használni a Skype-ot, mert a mikrofonnal gondjaim voltak. Ma reggel rávettem magam, hogy betegyek a gépbe egy másik hangkártyát, ami itthon heverészett. Kicsit macerás szerelni a gépet a számítógép asztal miatt. Gondoltam, BIOS-ban majd le kell tiltanom az alaplapit, hogy a másikat használja, mindenfélét át kell majd állítanom. De nem. Bekapcsoltam és egyből működött. Elindítottam zenét és már az „új” hangkártya szólalt meg 🙂 . Nagyon tetszik.

Ingyen WiFi! Vagy mégsem?

Elég érdekes eset. Aki még nem hallott róla az a következő linkeken tájékozódhat.

Abszolút érdekes, hogy tájékozódjunk a hotspotok helyzetéről a hotspot.hu oldalon. Nagyon jó meglátás, de ehhez is internet kell, tehát, ha tájékozódom már használom is.

Sajnos az is benne van a cikkekben, hogy a fiút bántalmazták. Ez ugye már nem is meglepő. Hiszen, ha valaki rosszul parkol és szólunk neki rögtön nekünk jön, hogy mit ugatunk bele (pl. tegnap amikor bringáztam egy nagyobbacska ember a fekete mercijéből, egyedül képes akkora dugót generálni mint a 4-es metró építkezés). Igaza van Andrásnak, hogy a magyarokból leginkább a tisztelet hiányzik a másik ember felé. Itt mindenki mindent csak saját magának akar, mindig csak a saját érdekeit nézi. Szerencsére van néhány kivétel, de sajnos nagyon kevés. Pedig egy kis tisztelettel a másik felé sokkal kevesebb gond lenne az életben. Persze ez csak akkor működik, ha mindenkiben van tisztelet, mert ha csak néhány ember kezdi ezt el (ami szerencsére már történik) akkor őket nagyon kihasználják. Ezt ők felvállalták és próbálják terjeszteni ezt a hozzáállást. Köszönet nekik érte.

A konkrét esetre visszatérve, szerintem, ha nem állította be a hálózat védelmét az a tulajdonos hibája. Persze sok példát lehet felhozni ellene, de mindegyik sántít, mert vannak működő hotspotok is és nem lehet eldönteni, hogy egy wifi az hotspot vagy egy rosszul beállított magán hálózat. Ami még nevetséges az ügyben, hogy 9Ft kárt állapítottak meg. Rendezzünk jótékonysági gyűjtést, hogy ezt kifizessük. Ez már az abszolút szőrszálhasogatás. Tényleg az egyik legjobb példa, ha az utcán van a kukám aminek az üríttetését fizetem és nincs ráírva semmi, akkor, ha valaki beledob egy üveget kárt okozott nekem (ebben az esetben nagyobb kárt okozott volna, ha csak a földre dobja). Ez már a nevetséges kategóriába esik.

Wifizésért kapták el az utcán

Flock II.

Van néhány dolog ami nagyon tetszik benne:

  • jó a blog szerkesztője, bár most éppen nem mutatja a kurzort
  • könnyen lehet flickr-re képeket berakni (most kezdtem el igazán használni)
  • érzésre kicsit gyorsabb mint a firefox
  • az általam használt firefox kiterjesztések mennek vele

És akkor a negatívumok:

  • érzésre lassabb mint az opera
  • még nem sikerült magyarrá tennem
  • blognál ez sem kezeli a címkéket, maradnak a kategóriák
  • van néhány beállítás amit firefoxban már megtaláltam itt még nem sikerült, vagy nincs is benne a lehetőség

Egyelőre valószínű, hogy ez marad a fő böngészőm. Szívem szerint mennék át operára, a legnagyobb gondom a megszokott kiterjesztéseim használata, leginkább a flashblock. Sajnos amíg ezeket nem tudom operán használni marad másodlagos, pedig régen jól megvoltam ezek nélkül is 🙁 .