Kettlebell, jó kis orosz játék

Táborban volt szerencsém Levivel kipróbálni a kettlebell-t (ill. girya-t, mert, hogy a verseny szériát így nevezik). Nagyon tetszett. Még jó, hogy Levinek nem volt kedve aznap erősíteni, főleg nem vacsora után, így csak egy órát nyomtuk, meg utána kb. fél óra nyújtást tettünk be.

Maga a kettlebell Oroszországból származik, gabona mérésre használták, régen ilyenek akasztottak rudakra súlyemelés címén is (régi felvételeken nagy bajszú, csíkos ruhás embereknél látni). Az egész testet teljesen átmozgatja és nagyon jó állóképességet biztosít.

Sajnos nem olcsó a golyó, ezért itthon még hagyományos kézi súlyzóval próbálgatom a mozdulatokat, de közel sem esik olyan jól, teljesen másképp terheli az ízületeket. Kénytelen leszek minél hamarabb venni egy kettlebell-t magamnak. Kedvcsinálónak a, szerintem, legnehezebb gyakorlat (még nem is tudom hibátlanul megcsinálni), de mások is azt mondják, ha nincs időd rendes edzésre ebből csinálj párat és meg is vagy, a teljes testet átmozgatja szépen.

Két különböző felállási variációval:

Tábor után

Ismét nagy élményt és változásokat hozott a tábor. Önmagában eléggé rendhagyó volt, hiszen az egész tábor alatt csináltunk 7 db formát, abból 5-öt egy nap és szinte végig a teremben gyakoroltunk, ami a nagy meleg miatt jól esett (viszont így kevésbé barnultam le 🙂 ).

Végre a Tai Ji-val foglalkoztunk, igaz néha még szükség lenne a formák pontosítására, de nagyon jó volt ez a belső munka. Nagyon jól kiegészítette a tavalyi táborban tanult középső tan tien nyitogatást (kicsit sajnálom, hogy idén kimaradt a programból). Megtanultuk életre kelteni a formákat, hogy az belőlünk jöjjön és ne csak megtanult mozdulatok ismétlése, vagy fitness edzés legyen.

Szeptemberig vége az oktatásnak

Tegnap megtartottam az idei utolsó edzést (szeptemberig), vegyes érzelmekkel telve. Jó, hogy most egy darabig nem kell mennem, de szeretek oktatni. Lényem részévé vált, hogy tudásomat megosszam másokkal.

Igaz, macerásnak tartom, hogy egy két órás edzésért autózom másfél-két órát, és mikor a többiek már otthon túl vannak a vacsorán én még mindig nem értem haza, de jól esik tanítani. Jól esik amikor megtanulják a formát, amikor egyedül végig tudják csinálni, amikor rá jönnek valaminek a lényegére maguktól (igaz már mondtam nekik, de a tapasztalatot nem lehet helyettesíteni).

Az egyetlen nagyon fájó pont (az utazáson kívül), hogy nagyon lassan haladnak, nehezen ragad meg bennük a forma és sajnos ez mindkét csoportomra igaz. Nem járnak táborokba, ahol más oktatóktól tudnának tanulni, kicsit más energiákat érezni és öt napon keresztül csak a Tai Ji-val foglalkozni. Egy táborban rengeteget lehet fejlődni kiszakadva a mindennapos gondokból. Nem is beszélve egy-egy két hetes táborról, ahol igazán sokat lehet fejlődni.

Szóval legközelebb szeptember, addig kis pihenés és edzőtábor, hogy én is fejlődjek és legyen mit átadnom nekik.

Heng Chang Mester Magyarországon

Ismételten idelátogatott Heng Chang Mester, természetesen meglepetésszerűen. Kicsit rosszul is eset, hogy volt, aki már két hete tudta, hogy jönni fog, de nem szólt a többieknek, így nem tudtunk intézni szabadságot (meg lemondattuk volna a hétfői osztrák kirándulást is).

Ma végre a temetés után sikerült elmennünk egy nyílt beszélgetésre (a többiek már meg is szóltak minket, hogy miért nem megyünk egyik programra sem, most sem hajókázunk velük, mert nagyon fáradtak vagyunk).

Állítólag most marad még péntekig (pénteken indulunk pihizni Bogácsra). Kicsi esélyét látom, hogy el tudjunk menni hozzá (holnap este edzés, napközben munka). Úgy látszik ez a látogatás nem arról szól, hogy velünk találkozzon :), majd legközelebb, ha tudjuk időben, hogy jön és úgy szervezzük az életünket, hogy számítunk rá.

A kintiek mondták, hogy többször kifejtette neki, a csoportmunka fontosságát, de ha az emberekhez nem jutnak el az információk akkor nem igazán lesz működőképes bármilyen csoportmunka. Azt hiszem, hogy, bár a tanítások jók és tiszták, mégsem fogok ezzel a vonallal foglalkozni, mert a csatornák nem teljesen tiszták, nekem meg nincs kedvem küzdeni folyamatosan. Még megvárom míg Schaffi és Palkó visszajön, kíváncsi vagyok ők hogyan fognak dolgozni itthon a hozott anyaggal.

Visszatérés a táborból

Vasárnap hazaértem a táborból, nagyon jó volt. Minden szempontból hiányzott már, de leginkább a mindennapokból való kikapcsolódás miatt. Jó volt, hogy 5 napig nem kellett gondolkodni igazán semmiről, csak gyakorolni.

Persze a nagy problémáimat magammal vittem, de lent minden egyszerűbb. Itthon annyira megoldhatatlannak tűnik a kérdés, hogy mit és mikor gyakoroljak, ott pedig adja magát, csak figyelnem kell magamra. Ez nem mindig jelenti azt, hogy a tartott edzésen veszek részt, de ez nem is annyira gond.

Néha ugyan fárasztóak a többiek, e jó volt végre újra látni sok embert és megbizonyosodni, hogy nem csak nekem vannak ilyen gyakorlási mélypontjaim. Apró ötletek, tanácsok egymásnak, amikkel túl juthatunk ezeken, mindig jól jönnek, most kaptam párat és adtam is, eddigi tapasztalataimból.

Élvezetes volt, kár, hogy vége, de idén még legalább kétszer megyek, ha a két hetes elvonulás nem is fog összejönni, csak jövőre.

Rugalmasság és megbízhatatlanság

Ezt a kérdést tettük fel mikor Vietnamból Thich Min Pu mester itt volt egy hónapig. Mármint, hogy hol a határ az elvárható rugalmasság és a megbízhatatlanság között. Természetesen válasz nem született , mert a tolmácsunk besértődött, magára vette a kérdést (amit nem csodálok, mert voltaképpen róla is szólt).

Aztán kaptunk még egy leckét, mikor Reni és István hazatértek Amerikából, el mondták, hogy ezt a kérdést hogyan kezelte Heng Chang mester, mikor több, mint egy órát késtek.

Nem is ez a lényege a bejegyzésnek, hanem, hogy mindkét esetben voltak olyan kívül álló felek, akik nagyon szépen felmentették az aktuálisan megbízhatatlannak tűnő embert és mintegy piedesztálra emelték, természetes ezért őket is ajnározta az egyén. Így a probléma megoldása nélkül szépen felmentették egymást minden eddigi és jövőbeni botlásuk következménye alól.

Telt múlt az idő, majd eljött a rendszeres borulási szertartásunk időpontja, ahol is a vietnami barátaink kicsit csúszásban voltak, a hold új év utolsó napján hosszabb volt az ő szertartásuk és így nem tudtunk időben kezdeni. Persze a fentebb említett felmentő emberek fel voltak háborodva, hogy nekik miért kell várni (ahelyett, hogy beálltak volna a szertartásba, nem mindegy, hogy vietnamiul vagy kínaiul nem értem mit is énekelek?).

Nagyon könnyű úgy kimondani, hogy rugalmasabbnak kellene lenned, hogy nem vagyunk érintve az ügyben. Nem minket várakoztatnak, vagy ejtenek arcra (persze ennek megemlítésekor is szépen sértődnek be a magas szellemi dolgokat megvalósító egyedek 😀 ). Persze legyünk rugalmasak, hiszen tényleg nem sikerülhet mindig minden tökéletesen, de mindig meg kell jegyezni, hogy a jövőben jobban figyeljen oda az illető. Ha pedig rendszeres, akkor pláne meg kell jegyezni, de ebből általában sértődés lesz. Több embertől kell hallania ugyanazt a dolgot és még akkor sem biztos, hogy elhiszi, azt meg pláne semmi nem garantálja, hogy tenni is fog valamit ellene, de a lehetőség legalább adott, mert, ha nem hívjuk fel a figyelmét a hibáira, még tudni sem fog róluk. Tükrök vagyunk, így segítve egymást.

Simontornyán

Azért tegnap sem unatkoztunk, leutaztunk Simontornyára felszentelni egy oltárat. Alapvetően nyugis hely, de azért hallani a buszt és a vonatot.

Az étkezés is érdekes volt, finomak voltak amit adtak, bár a szakács megjegyezte, hogy most csináltak először vega kaját :), bár azért kitettek magukért.

Érdekes augusztus 20.

Bár már eltelt pár nap, csak most van időm írni, meg a képeket kitenni. Az ünnepet a Thich Minh Phu Mesterrel töltöttük (milyen meglepő). Elvittük egy laza túrára, Tatabánya Turul szobor, Tata Öreg-tó, Majkpuszta.

A Turul szoborhoz igazából csak fölugrottunk, majd robogtunk is tovább, mert természetesen nem a megbeszélt időben indultunk. Tatán kicsit sétáltunk az Öreg-tó partján, utána bementünk az Eszterházy kastélyba. Na ezt ki lehetett volna hagyni. Nevetséges, hogy a fehérre festett falakat mutogatják zöld linóleummal. Egyedül a két fürdőszoba ami valamit is mutat, egyből érezhető, hogy itt hűtötték le az elmegyógyintézet betegeit. Legalább egy szobát helyre állíthattak volna, hogy így nézett ki, a többit képzeljük hozzá.

Rövid autózás után átértünk Majkpusztára, ahol Mucival már voltunk a bionapok keretében. Most már bérelni is lehet házak, elvonuláshoz ideális. Ismét végig hallgattuk a hely történetét, kiegészítve picit a Szent György vonalakkal.

Hazafelé természetesen megálltunk megnézni a tűzijátékot. Évek óta nem láttam, nem is vesztetettem sokat. Igazából pénz kidobásnak tartom az egészet, szerintem teljesen értelmetlen.

Véget ért a háromnapos Ullambana szertartás

Gyönyörű szertartás sorozatban volt részünk az elmúlt napokban. Kint állítólag még hosszabb, csak nálunk rövidítettük három napra. Persze a szertartások pontos kezdése nem valósult meg, de tanuljunk rugalmasságot :).

A szertartás lényege, hogy szüleinkért imádkozunk 7 generációra visszamenőleg (és természetesen azokért is, akik az előző életeinkben szüleink voltak). Főleg az anyák számítanak, mert ők szenvedtek világra hozatalunkkal. Ezzel a szertartással köszönjük meg nekik ezt az áldozatot.

Ezenkívül imádkoztunk halottakért, hogy jobb újjászületésben legyen részük.

Thich Minh Phu Mester

Megint annyi minden történik körülöttem és velem, hogy nincs igazán kedvem és időm ide írogatni, pedig főleg ilyenkor lenne mit :).

Voltam Tai Ji táborban, nagyon jó volt és egy régi fajta bulit is nyomtunk a végén, valódi Acid Party volt ismét. Sokaknak hiányzott már és külön jó volt, hogy a tábor résztvevőinek 90%-a ott is volt. Külön köszönet a szervezőknek Pistinek és Robinak és, hogy utána is gondoskodtak a hangulatról (meg Levinek, hogy a hangfalakat kihordtuk 🙂 ).

Szerdán részt vettünk egy buddhista temetési szertartáson, mint a szertartást végzők. Fura érzés volt, ugyanakkor teljesen természetesnek tűnt, hogy ezt csináljuk. Érdekes dolog, gondolom régen sokat csináltunk ilyet.

Long meghívására szerdán érkezett Vietnamból egy buddhista mester, Thich Minh Phu. Sok időt töltöttünk már vele, pénteken felavattuk azt a szobrot amit küldött. Sajnos az itthoni csapatból kevesen voltak jelen, viszont sok vietnami jött el.

Ma elmentek kirándulni Dobogókőre, mi Esztergomnál csatlakoztunk hozzájuk. Este pedig a szokásos szútra olvasás volt. Azt hiszem mire elmegy remekül tudunk majd vietnamiul szútrát olvasni :).