Edzés után

Átemelt bejegyzés (szerkesztve):

Jó volt az edzés, a többség be van sózva a kínai út miatt. Holnap este kapunk is egy albérlő cicát az egyik pártól, nálunk lesz míg visszajönnek. Azt hiszem nem fogunk sokat aludni a két macskától :).

Minitábor után

Átemelt bejegyzés (szerkesztve):

Na hát ez minimum érdekes volt.

Nem mondom, hogy sokan voltak, 9-en jöttek el. Vasárnap megcsináltuk a másfél órás formát. Sajnos utána úgy összevesztek páran, hogy volt aki sírva rohant el.

Sajnos nem a tanyán voltunk, í­gy simán haza tudtak menni. Szerintem pár embert nem is fogok többet látni edzésen 🙁 .

Nagyban az én hibám. Nem sikerült elsimítanom a két csoport ill. a csoportokon belüli feszültségeket, amik a hosszú forma miatt még inkább a felszínre törtek 🙁 .

Minitábor előtt

Átemelt bejegyzés (szerkesztve):

Holnaptól két napos tábort tartok. Kicsit izgulok, még nem csináltam ilyet, de egyszer mindent ki kell próbálni 🙂 . Kíváncsi leszek, hogy hányan fognak jönni a két csoportból összesen.

Minitábor

Átemelt bejegyzés (szerkesztve):

A pénteki edzés egész jó volt, csak a szabadban voltunk és kicsit hűvös volt már a végén. Megbeszéltük a jövő heti minitábort is, kíváncsi leszek. Nem kicsit izgulás van, szombat reggeltől vasárnap estig programot csinálni nekik. Kicsit húzós lesz.

 

Edzések

Átemelt bejegyzés (szerkesztve):

Ma ill. tegnap, teljesen feltöltődtem edzésen 🙂 . Ritkán történik velem ilyen, általában lemerítenek a tanítványok. De most pont ugyanazokat a gyakorlatokat végeztem amit a többiek a táborban. Hiába lélekben velük vagyok 🙂 .

TGyH

Átemelt bejegyzés (szerkesztve):

Rá kell feküdnöm a TGyH-ra, mert a tanítványaim onnan elérhetnének egy csomó anyagot. Hétvégén úgy sem megyek Sopronba, mert piacoznom kell, így lesz majd időm azzal is foglalkozni.

Edzés

Átemelt bejegyzés (szerkesztve):

Ma kicsit korábban indultam a szokásosnál, mert féltem, hogy nem érek oda edzésre. Négykor már ott voltam (fél hatkor kezdődik 🙂 ). Nyugisan ettünk egy gyrost (azért felháborítónak érzem, hogy a sima húsos gyros 450.- a hús mentes sajttal 500.- ).

Az edzésen végre fegyelem volt, lehet, hogy jót tett, hogy múlt héten rájuk pirítottam.

Most vacsi és alvás, nagyon fáradt vagyok. Alig várom már a hétvégét.