Ablakkezelő

Átemelt bejegyzés (szerkesztve):

Tegnap vissza akartam térni a kedvenc e17 ablak kezelőmhöz. Sikerült megoldanom, hogy a kdm-ben betudjak lépni (egy gentoo wiki bejegyzésben (hol máshol 🙂 ) találtam hozzá leírást). De végül maradtam a KDE-nél, bár igazság szerint nem tudom megmondani, hogy miért.

Utoljára Mandrake 8.1-el használtam folyamatosan KDE-t (egybe is fort nálam a Mandrake és a KDE). UHU-val aztán jött a gnome. Mióta pedig gentoo van a gépemen volt rajta openbox (meg mellette fluxbox kísérletnek) de az open maradt). Majd nem rég az e17. Ez rögtön meg is fogott, de most mégis a KDE maradt.

Nem mondom, kényelmes, bár mindegyik az. A konqueror idáig a legjobb filekezelő számomra, de szeretnék egy tudásilag megegyezőt ami nem függ a KDE-től, mert azért érezhetően lassan töltődik be.

Még az is lehet, hogy a thunderbird-öt is lecserélem kmail-re 🙂 .

Minitábor

Átemelt bejegyzés (szerkesztve):

A pénteki edzés egész jó volt, csak a szabadban voltunk és kicsit hűvös volt már a végén. Megbeszéltük a jövő heti minitábort is, kíváncsi leszek. Nem kicsit izgulás van, szombat reggeltől vasárnap estig programot csinálni nekik. Kicsit húzós lesz.

 

Edzések

Átemelt bejegyzés (szerkesztve):

Ma ill. tegnap, teljesen feltöltődtem edzésen 🙂 . Ritkán történik velem ilyen, általában lemerítenek a tanítványok. De most pont ugyanazokat a gyakorlatokat végeztem amit a többiek a táborban. Hiába lélekben velük vagyok 🙂 .

Itthon

Átemelt bejegyzés (szerkesztve):

Visszatértünk Sopronból, még vasárnap. Természetesen IC-nk megint késet, ezúttal kb. 20 percet.

Mary elvonult Tai Ji táborba, én majd követem vasárnap, addig legalább ki tudom javítani a megjelenési hibákat az oldalon. Hétvégén észrevettem, firefox és ie alatt nem egészen úgy néz ki az oldal, ahogy én azt megalkottam. Hiába, az Opera legjobb 🙂 .

Az alapítvány honlapjával is foglalkoznom kell, mindenképpen megcsinálom a héten. Bár még nem tudom mikor, mert minden este edzést tartok, szombaton meg piacozom 😮 .

Ismét Sopron

Átemelt bejegyzés (szerkesztve):

Helyzetjelentés Sopronból: megérkeztünk, 5°C van és szép napos idő. Most próbálgatom apósom új LCD monitorját, szép, de a színeket nem teljesen jól adja vissza. Maradok az enyémnél 🙂 .

Most megyünk nézni valami kis tejeskávét.

TGyH

Átemelt bejegyzés (szerkesztve):

Rá kell feküdnöm a TGyH-ra, mert a tanítványaim onnan elérhetnének egy csomó anyagot. Hétvégén úgy sem megyek Sopronba, mert piacoznom kell, így lesz majd időm azzal is foglalkozni.

Áru érkezett

Átemelt bejegyzés (szerkesztve):

Ma árut kaptunk. Reggel 8 helyett 14-re oda is ért, hogy én ennek mennyire tudtam örülni. Most csak ott áll címkézetlenül minden. Fél hatig bent maradtam, hogy legalább a holnapi szállításokra fel legyenek címkézve a dolgok. Egy szent vagyok.

Na most megyek szunyálni.

Új dizájn (ha elkészül)

Átemelt bejegyzés (szerkesztve):

Tegnap és ma végre összeraktam az oldal dizájnját. Elkezdtem feltölteni a képeket, és kiderült, hogy két helyen hibás a template. Még csiszolok rajta egy kicsit aztán lehet, hogy keresek egy másikat. Megint. 🙁

Edzés

Átemelt bejegyzés (szerkesztve):

Ma kicsit korábban indultam a szokásosnál, mert féltem, hogy nem érek oda edzésre. Négykor már ott voltam (fél hatkor kezdődik 🙂 ). Nyugisan ettünk egy gyrost (azért felháborítónak érzem, hogy a sima húsos gyros 450.- a hús mentes sajttal 500.- ).

Az edzésen végre fegyelem volt, lehet, hogy jót tett, hogy múlt héten rájuk pirítottam.

Most vacsi és alvás, nagyon fáradt vagyok. Alig várom már a hétvégét.

DVD forever

Átemelt bejegyzés (szerkesztve):

Még mindig küzdök a dvd íróval. Illetve nem is biztos, hogy azzal, mert most kicseréltem az eredeti meghajtómat az újjal, most azúj írót látom, de a régit nem. Érdekes ez. Jelenleg nem tudok on the fly másolni dolgokat, pedig van két meghajtóm 🙁 .

A winchester gond lazán megoldódott miután végre rádugtam a kábelt 😀 .