Új gép

Eljött a pillanat, hogy be kellett ruháznom egy új gépbe. Az én Sony Vaiomat már kinőttem (és a kijelzőnek is akadnak gondjai). Az elmúlt évben használt Lenovo Thinkpad L560-at pedig vissza kellett adnom.

Az új gép egy Acer AspireA515-51G-56HD lett. i5 8250U, Ram: 4GB (alaplapra forrasztva), 128GB SSD, 1TB HDD, FullHD IPS matt. Gyönyörű darab. Bár ez még csak FullHD, de már akkora előre lépés az eddigiekhez képest, hogy teljesen megértem a macbook retina display szerelmeseit. Alapvetően teljesen jó gép, így most inkább a negatívumokat emelném ki, óhatatlanul összehasonlítgatva a Thinkpaddel.

Soha nem voltam billentyűzet fetisiszta, de ezen a gépelés nem túl nagy élmény, Nagyon rövid úton járnak a billentyűk, ráadásul ergonomiailag is hagy némi kívánni valót maga után. Az, hogy "í" és a bal shift teljesen összeér még magyarázható. De az "ű"-t nem értem.

A Thinkpadben nagyon szerettem a dedikált gombokat (pl.: számológép) és, hogy megadható volt, hogy a funkciógombok, vagy az F1-F12 legyen aktív. Ezen az Fn gombot nyomva kell tartani egy hangerő állításhoz, ráadásul egy kézzel nem is kivitelezhető (Fn a bal ctrl mellett, a hangerő a kurzor le-fel).

A Del, Home, PgUp, PgDn, End, Power sorrendje megszokást igényel és hiányoznak a capslock és numlock visszajelző ledek.

A wifi szerintem gyengébb, mint a régebbi típusoké, a konyhában már alig érzékel és többször el is dobja a jelet. Ez lehet, hogy az 5GHz eredménye.

A ventilátora zavaróan hangos, ráadásul ha egyszer bekapcsol, akkor nagyon hosszú ideig úgy is marad. 

Bár kiválóan bővíthető, a hdd és a ram külön szerelőnyílással van ellátva (ez mondjuk pont a Thinkpadről hiányzott a gigabites lannal együtt, holott ezek már a régebbi, nem üzleti kategóriás Vaion is megvoltak), az m2-es ssd-hez az egész burkolatot le kell szedni. Szerencsére ebben darabban már van egy 128 GB-s, agy egyelőre nincs dolgom vele. A memóriát kell majd bővíteni a későbbiekben.

Használat közben két további dolog okozott meglepetést. Az egyik, hogy nem bootol akármelyik usbről. A másik, hogy a tapipad gesztusait a biosban engedélyezni kell (és itt szintén hiányzik a Thinkpadnél megszokott középső gomb).

A csatlakozók elhelyezkedése nem a legjobb, a hdmi csatlakoztatása után egy testesebb pendrive már nehezen fér be az egyetlen usb 3.0-ba. (Thinkpaden nagyon tetszett a hátul lévő usb, ideális a vezeték nélküli egér/billentyűzetnek)

És a végén személyes siralmam, annyival nagyobb elődeinél, hogy a laptoptáskába pont nem fér bele 🙁 .

Inaktivitás

Rég jártam erre, rég írtam ide, pedig sok mindent történt az elmúlt időben. Mondjuk lehet, hogy ez is az egyik oka. Most nem kezdem el felsorolni az összes kimaradt dolgot, majd szép fokozatosan kiírom magamból, de legyen itt az első.

Aktivitás, inaktivitás

Egy ideje nézegettem már aktivitás mérőket, hátha több mozgásra buzdítanak. Az elmúlt évet (foghatom a műtétre is) lustaságban töltöttem. Bár van egy Garmin Forerunner 220-am, de nem igazán alkalmas napi lépésszámlálónak. Nézegettem a Xiaomi Mi band 2-t, győzködtem magam a vásárlásról (bár akkor már a fejlettebb órájukat választottam volna). Nos a vágyam kikerült a térbe, így kaptam ajándékba egy használt Polar A360-t. (megjegyzem, soha nem gondoltam ilyen aktivitás mérőre, az ára még kifutó termékként is majd négyszerese a Mi band 2-nek és nem érzem, hogy többet tudna).

Kiváló, bár az alap beállításokkal sem igazán sikerül a 100% mozgás elérése minden nap, de egy picit legalább motivál a több mozgásra. Főleg, hogy asszony is kapott és neki általában megvan a 100% (többet is mozog, meg kevesebb lépés is kell hozzá).

Nagyjából egy hónapja használom és elég sok korlátba beleütköztem már. Sokra nem is gondoltam volna. Például edzéshez nem lehet pulzus jelzéseket, idő jelzéseket beállítani. Mondjuk szobabiciklivel próbáltam, nem futással.

Ebből következik egy másik, több mozgás formánál nem azonosak a lehetőségek. Például  túrázás módban nem mér távolságot, de gyaloglás módban igen.

Mondjuk a távolság mérése, mivel lépésből számolja, eléggé elnagyolt. Nálam ha 10km-t mutat, akkor kb. 7-et mentem.

Viszont a pulzusmérője pozitív csalódás volt. 1-2 ütem különbséggel ugyanazt mutatta, mint a Garmin pulzus mellkaspántos pulzusmérője. Volt, hogy 1-2 másodperccel le volt maradva, de volt, hogy a Garmin reagált később. Ezzel a részével teljesen elégedett vagyok (bár volt már rá példa, hogy egy sima erdei séta közben 130-at mutatott, amikor a manuális mérés szerint kb. 60 volt, viszont ugyanezt a következő verziója, az A370 is megtette).

Az akkumulátora is igen jól bírja, én elvagyok heti egy töltéssel (ritkán van edzőmódban és az értesítések ki vannak kapcsolva).

A készülék tud értesítéseket fogadni a telefonról (én kikapcsoltam, a telefonon is csak pár alkalmazás van engedélyezve). Továbbá ébreszteni is tud. Sajnos csak a telefonon, a Polar applikációjában lehet beállítani, nem szinkronizál a telefon ébresztőjével. A másik hátrány, hogy csak fix időpont lehet, nem használja az alvásfigyelést a könnyebb ébresztéshez. Mondjuk a rezgőmotor erősségéből kiindulva, nem biztos, hogy fel is ébrednék rá.

Ami még számomra fájó pont, hogy két nagy cég terméke van a birtokomban némi átfedéssel a funkciókban, de persze nem összehangolhatóan egy felületen. Ezt ki tudtam volna kerülni, ha anno nem Garmin, hanem Polar órát veszek futáshoz. Most egy olyan szoftvert keresek, ami mind a kettőt teljes értékűen kezeli (biztos nem lesz).

Ajánlom?

Mértékkel. Ha meglévő Polar órát szeretnénk kiegészíteni, jó választás ez, vagy a következő generáció. Egyébként tudásához képest szerintem drága.

Első rendszer a Raspberry Pi 2-n

Amíg sikerül összeállítanom egy gentoo .img filet az rpi-re (a virtuális arm rendszer felépítése még nem sikerült maradéktalanul), addig kerestem egy egyszerűbben használható rendszert. Debian alapút választottam, egyrészt valamelyest ismerem, másrészt kiválóan támogatott a raspberry-n.

Néztem az alap Raspbian-t. Nem rossz, minden van benne, túl sok minden is. Komplett desktop rendszert tartalmaz, amire nekem nincs szükségem.

A következő kiszemeltem a minibian lett. Egy lecsupaszított raspbian. Némi küzdelem árán még a wifi modulomat is sikerült működésre bírnom (raspbian bebootolva, a minibian.img felcsatolva, chroot segítségével :), persze, ha vezetékkel csatlakoznék a hálózathoz, vagy lenne hdmi-vga átalakítóm (úton van) gyorsabban haladnék 🙂 ).

Végül találtam egy szimpatikus terjesztést a DietPi-t (fórum). Szintén raspbian alapú, binárisan teljesen kompatibilis vele, de nagyon szimpatikus, hogy alapból teljesen le van csupaszítva, viszont van benne wifi támogatás :). Az alapbeállításokhoz egy darab .txt file-t szerkeszteni, amit akár windows alól is el lehet végezni még az első boot előtt (pl.: wifi engedélyezése, az SSID és a jelszó megadása). Rendelkezik egy felhasználóbarát, karaktergrafikus beállító felülettel (igaz, hogy nálam a csomagok telepítése hibára futott vele).

Amíg a gentoo image elkészül, addig marad a DietPi alapú webserver az egyik kártyán. Lehet, hogy utána is megtartom vészmegoldásnak a piCore mellé.

SD kártya csatlakoztatása VirtualBox-ba

A friss Raspberry Pi 2-m miatt szükségét éreztem, hogy a VirtualBox-ban futó linux(ok) lássák az SD kártyámat. A host rendszer Windows 8.1, a guest nem befolyásoló tényező, mert a VirtualBox-ban sima virtuális merevlemezként fog látszódni az SD kártya.

Terminálban kiderítettem az SD kárya nevét:

$ wmic diskdrive list brief

Ebből megtudtam, hogy a \\.\PHYSICALDRIVE1 néven érem el.

Majd rendszergazdaként a következő parancsok segítségével létrehoztam egy linket az SD kártyára:

# cd C:\Program Files\Oracle\VirtualBox

# VBoxManage internalcommands createrawvmdk -filename "%HOMEPATH%/Desktop/sdcard.vmdk" -rawdisk \\.\PHYSICALDRIVE1

Az így létrehozott virtuális merevlemezt a VirtualBox-ban hozzáadtam a virtuális géphez, mint SATA meghajtót. Sajnos csak akkor látja, ha a VirtualBox rendszergazdaként van indítva :(.

Szerverek telepítése

Ismét nekiálltam picit mélyebben foglalkozni a szerverek lelkivilágával. Az utóbbi időben leragadtam az Ubuntu telepítéseknél, de kicsit szélesítenem kell a látókörömet. Mondjuk egy telepítés és alapbeállítás egyik rendszernél sem kihívás, a lényeges dolgokat pedig programokon belül kell beállítani, ami mindenhol ugyanaz.

Az új delikvensek az első körben a Debian, Arch és a Gentoo. Mindegyiknek van arm portja is, ami azért fontos most, mert pár héten belül veszek egy Raspberry Pi 2-t (vagy egy ONDROID-ot 😀 ). Addig marad a VirtualBox-ban való játszadozás.

A Debian installere elég kezes, nem igényel nagy szaktudást, de egy jó tutorial alapján egy arch, vagy gentoo felrakása sem kihívás. Elmúltak azok az idők, amikor értened kellet, hogy mit miért csinálsz, most vagy végig kattintgatod az installert, vagy szorgalmasan másolod a parancsokat egy tutorialból.