Sajnos egyre többször belefutok abba, hogy az emberek (és sokszor én is) többet vállalnak, mint amit teljesíteni képesek. Eleve munkából is képesek vagyunk magunkat túlvállalni, de sokszor segítő szándékból szakítjuk meg magunkat. Most inkább azzal foglalkoznék, amikor egy csoportnak szeretnénk segíteni, erőnkön felül.
Ennek több oka is lehet. Nem vagyunk képesek nemet mondani egy felkérésre (ez nálam az első számú ok, amiért túl szoktam vállalni magam).
Attól félünk, hogy nem fognak bennünket szeretni, hogy az emberek elfordulnak tőlünk, ha nemet mondunk. Pedig ez nincs így.
Meg kell tanulnunk nemet mondani. A „Négy órás munkahét” című könyvben nagyon jó gyakorlat van erre, persze ha már megy, kicsit finomítani kell, hogy ne mondjunk mindenre nemet.
Segíteni szeretnénk. (ez egy másik nagyon jellemző ok, ami nálam felmerül).
Attól félünk, hogy kimaradunk valamiből, ha nem ajánljuk fel a segítségünket és inkább elvállalunk dolgokat. Nem attól leszünk fontosak, ha minden szembe jövő dolgot elvállalunk. Ahol csak ez számít, ott nem biztos, hogy érdemes tevékenykednünk. Olyan helyet keressünk, ahol önmagunkért tartanak fontosnak minket és nem az általunk elvégzett feladatokért.
Nem kommunikálunk. Még egy gyakori hiba, hogy nem kommunikáljuk, ha megváltozott helyzetünk. Sokszor előfordul, hogy mikor elvállalunk valamit, akkor még úgy látjuk, meg is tudjuk valósítani, de közbejön valami, munka, vagy családi ügy. Semmi gond nem lesz belőle, ha ezt közöljük a többiekkel, sokkal rosszabb, ha megpróbáljuk elsunnyogni a dolgot.
A túlvállalásokkal alapvetően két probléma van. Az egyik, hogy a saját dolgainkat halogatjuk, csak azért, hogy elvégezzük, amit vállaltunk (én ilyen vagyok :), szombaton is hajnali 2-ig telepítettem, majd fél 7-kor folytattam, most kicsit úgy érzem, kicsit feleslegesen ). A másik, hogy a csoport ugyan számít az általunk elvégzett munkára, de nem készülünk el vele.
A csoport szempontjából persze az utóbbi a rosszabb, hiszen nem véletlenül vannak a feladatok, valakinek el kell végeznie azokat. Vannak extra feladatok (melyek kevésbé fontosak) és vannak magasabb prioritással bírok, viszont a feladatok kiosztásánál/elvállalásánál számítunk azokra az emberekre, akik vállalják ezeket. Ha tudunk róla, hogy ez sok nekik akkor átrendezzük a feladatokat, hogy a fontosak legyenek mindenképpen elvégezve, a kevésbé fontosakat pedig félre tesszük. Persze ehhez szükség van tiszta kommunikációra, hogy mindenki tisztában legyen azzal, ha valaki túlvállalta magát.
Ami segíteni tud a túlvállalások kezelésében, elkerülésében az önismeret, az önmagunkhoz való őszinteség és az időgazdálkodás. Ismernünk kell magunkat annyira, hogy tudjuk, mennyi feladatot vagyunk képesek elvégezni egy nap. Őszintének kell lenünk magunkhoz, hogy ezt tudatosítsuk is. Meg tanulnunk megfelelően beosztanunk a rendelkezésünkre álló időt, hogy ne halmozzuk fel a már elvállalt feladatokat.
Nagyon sok iskola létezik időgazdálkodás témában. Én alapvetően a GTD (Getting Things Done) rendszert találtam számomra használhatónak (igazából ez csak egy leírás, egy filozófia, melynek a tényleges kivitelezését sokan sokféleképpen oldják meg). Ezzel sokszor (persze még nem mindig) képes vagyok elkerülni, hogy felhalmozódjanak a feladatok, melyek csak stresszelnek és nem jutok el oda, hogy már nem is tudom, mihez kapjak, hiszen annyi dolgom lett.
Számomra az a legfontosabb, hogy ne halogassam az elvégzendő feladataimat, hanem, amint lehet, végezzem el azokat. Ha rögtön megcsinálok mindent, amit vállaltam, vagy időszerűvé vált. Ha őszinte vagyok magammal, hogy mennyit is vagyok képes elvégezni, valószínű, hogy elkerülöm a túlvállalást. Ez sokkal jobb a csoportnak, hiszen a feladatok el vannak végezve és jobb nekem is, nem kell energiát pazarolnom a kifogásokra, nem kell „tartanom” attól, hogy rákérdeznek, hogy is állok a feladataimmal és nem stresszelem magam, hogy még ezt és ezt nem csináltam meg.
Önismeret, őszinte kommunikáció (magunk és a többiek irányába is) és önmenedzselés.