Karcagi kirándulás

A mai nap nagy részét autózással töltöttük, elmentünk Karcagra Pista bácsi (apósom) anyukájának és keresztanyukájának sírjához.

Az út nagyon hosszú volt (2*3 óra), Karcagon alig töltöttünk időt és elment a nap. A visszaút vége eléggé rohanós volt, hogy apósom elérje még a soproni vonatot és haza tudjon menni. Persze a tegnapi tervek szerint a rohanás nagy részét megúsztuk volna, de 9:00 helyet 10:30-kor tudtunk csak elindulni a család egyik felének (nem miattunk 😉 ) késése miatt. Apósom már 8:30-kor tűkön ült, hogy mikor indulunk.

A temetőbe járás számomra egy érdekes dolog. Ha egy szerettem meghal, akkor én elbúcsúzom tőle és az emléke bennem él tovább, mindig ott, ahol éppen vagyok, én nem tudom a temetőhöz kötni az emlékeket az emlékezést.

A karcagi emlékek viszont már érdekesebbek voltak, természetesen minden megváltozott az alatta a pár évtized alatt, míg Pista bácsi nem volt ott.

Meglepődéssel konstatáltuk például, hogy a Kazah tiszteletbeli konzulátus Karcagon van. Ez okozott egy kis családi vitát is közöttünk, azt mondták, hogy a kozákok és a kazakok ugyanazok. Én ezzel nem értettem egyet és a wikipedia, annak is a német nyelvű része (a sógorom Németországból jött és mondta, hogy a németeknél most volt szó Kazahsztánról) engem igazolt. Még jó, hogy a telefonom, bár nem mai darab, de képes az internetezésre 🙂 .

Oda felé egy remek cukrászdába (Zagyva cukrászda) tartottunk egy megállót Szolnokon.

A késői ebédet viszont Karcagon fogyasztottuk el a Nimród bio szálloda és étterem 4*-os étterem részében. Ahhoz képest, hogy bio étterem és 4*-os az árak teljesen korrektek voltak, nekem az adagokkal volt gondom, nagyjából kétszer ennyit is tudtam volna enni. Nem értem miért gondolják, hogy ha valaki vegetáriánus étkezést folytat, akkor keveset is eszik. Apósom bio birkapörköltet (erről inkább nem teszek be képet 😉 ) evett, a hangsúly a birkapörköltön van, a bio csak a ráadás, a hazai, gyermekkori ízeket, emlékeket idézte számára. Marynek nem volt szerencséje az ételválasztással, a búzafasírt nagyon száraz volt, alig lehetett elvágni, és az ízesítés sem volt az igazi. Nekem az adagon kívül a barack csatnival volt csak gondom, ugyan édes volt, de nem volt csípős.

 

Csodálatos edzésen voltam

Annyira jó volt a mai edzés. Eddig is voltak élmény gazdag gyakorlatok a formákban, de olyan jó látni, ahogyan a sok apró rész összeáll egy nagy egésszé.

Ilyenkor kedvem lenne menni és egyből átadni a tanultak, csak sajnos a tanítványaim még nem tartanak ott, még nem tudják a formákat sem végig amivel dolgozniuk kellene 🙁 .

A TaiJiQuan nagyszerűségét tükrözi, ahogyan minden rész a helyére kerül. Amikor összeáll a lépés, a mozdulat a légzéssel és az energia keringetéssel. Így teljesen átérezhető, hogy miért pont úgy van egy mozdulat, miért pont akkor kell elcsavarni a testet, felemelni a lábát.

Az elméleti információ már eddig is meg volt ezekről, de százszor, ezerszer nagyszerűbb, amikor az információból tapasztalati tudás lesz.

Kipróbáltam az új Ubuntut

Tegnap megjelent az Ubuntu 10.10-e, kódnevén a Maverick Meerkat. Még tegnap le is szedtem a Desktop, a Netbook valamint a KDE változatot, hogy ki tudjam próbálni.

Az új kiadásban a lényegi változások nem szembetűnőek, az általam használt programokból pedig most is a legfrissebbek vannak fent nálam. Ami nagyon tetszett az az új Ubuntu betűtípus, ezt gyorsan le is töltöttem és már fel is tettem a kényelmesre belakott rendszeremre (egyébként is szeretek a különböző szép fontokat használni szórólapokra, meghívókra és weboldalakra).

A gyors próba eredménye az lett, hogy most kihagyom a frissítést. Az új KDE gondolkodás világa pillanatnyilag messze áll tőlem, bár éreztem rajta, hogy meg tudnám szokni. Vannak nagyon szép, ergonomikus programok, de alapvetően az egész lassabb, már az indulás is, és nehézkesebb az én gépemen (jelenleg netbookot használok elsődlegesen egy külső monitorral), mint a gnome. Az alap desktop a képnézegető cseréjén kívül látványos újdonságot nem hozott számomra. Az Ambiance témát alapvetően jól sikerültnek tartom, de azért van még mit fejleszteni rajta.

Vagy nem kellett volna hozzányúlni. Ez a narancssárga kiemelés nem tetszik, különösen rosszul néz ki a Nautilusban és olyannal is találkoztam, hogy sötétszürke alapon fekete betűt használt, ami eléggé olvashatatlan volt. Igaz az is látszik, hogy sok minden kinézetét egységesítették.

Ami a legjobban érdekelt az a netbookokra szánt változat, főleg, mivel én is azt használok. Alapvetően tetszik a mostani Ubuntu Netbook Edition elrendezése, még normál monitoron is jobban szeretem, mint a hagyományos asztalt.

Az unity igen érdekes, néhol nehezen szokható. Jó lesz, de azért még ennek is fejlődnie kell. Engem kicsit zavart, hogy az oldalra elhelyezett ikonsáv nem tűnik el, így a netbook képernyője már nem csak függőlegesen, de vízszintesen is kicsi.

42

Ma van a napja az emberiség megvilágosodásának. Ma mindent összefüggéseiben, egy magasabb szintről láthatunk. Ma van 10.10.10, azaz a bináris számrendszerben 42, a Végső Válasz az Élet a Világmindenség, meg Minden nagy kérdésére.

Ha a mai napunkat tudatosan éltük meg (ami minden napnak jót tesz 😉 ), akkor ma megkaphattuk a válaszokat azokra a kérdésekre, melyek régóta foglalkoztatnak bennünket. Ma minden kérdés meghallgattatott és megválaszoltatott az Univerzum által. A válaszokat persze a legvalószínűtlenebb helyeken és módokon kaptuk meg, de megfelelő mennyiségű Pángalaktikus Gégepukkasztó elfogyasztása után, már könnyedén tudjuk értelmezni azokat.

A mai nap már csak akkor lett volna tökéletesebb, ha éppen csütörtökre esik 🙂 .

Viszlát és kösz a halakat.

Hivatalosan letölthetővé vált a Sintel

A Blender Foundation által létrehozott Sintel hivatalosan is elkészült és letölthető. A Sintel a Blender Foundation által készített harmadik film (az Elephants Dream és a Big Buck Bunny után), mely a Blender népszerűsítését szolgálja.

„A Blender egy nyílt forrású 3D modellező, animációs, leképező (rendering), utómunka szoftver.”
(forrás: HUP wiki)

Ugyancsak a Blender segítségével készült a Baráth Endre „Egy nagyon kicsi harcos” című rövid filmje is (bővebben a HUP-on) A Sintel letölthető különböző felbontásokban a http://sintel.org oldalról ill. megtekinthető a youtube-on különböző feliratokkal (magyar nem választható). A letöltött filmhez magyar felirat többek között a grafit.netpositive oldalon található (közvetlen link).