Hazaérve

Átemelt bejegyzés (szerkesztve):

Hazaértem a kéthetes büfézésemből.

Hú de élveztem. Igaz napi 8-9 órát dolgoztam, de ez teljesen más volt mint itthon. Kis létszámú volt a tábor, az emberek kedvesek, az idő szép, meg a lányok is 🙂 . Sokat tudtam pihenni.

Igazából most nem bánnám, ha egész évben ezt csinálnám. A végén még netem is volt a mobilommal. Szombaton már beálltam hozzájuk gyakorolni egy kicsit. Egész jól ment, bár ezeket a formákat még soha nem csináltam. Meg is hívtak, hogy járjak wusura hozzájuk 🙂 .

Elmélázva

Átemelt bejegyzés (szerkesztve):

Nézegetek különféle internetes megélhetéseket. A kolloid egész jól fogy különösen az ezüst, de kellene még valami mellé. Mondjuk nincs kedvem napi 8-9 órát egy irodában eltölteni és látványosan tenni a semmit, de azt szeretném, ha a Marynek nem kellene dolgoznia és csak a gyereket nevelné (remélem hamarosan jön már 🙂 ).

Szabadság

Átemelt bejegyzés (szerkesztve):

Végre két és fél hét pihi!!!

Na jó nem teljesen, mert büfézni fogok a tanyán, de azért na 🙂 .

A kicsi kocsit megcsinálták, nem volt olcsó. Mindent ki kellet cserélni hátul annyira szét volt rohadva már a fék. Még jó, hogy eddig meg tudtam állni és nem ütöttem el senkit. Az egyetlen épp dolog a csapágy volt, na ezt hittük rossznak 🙂 .

Pénteken megmentették az életem az angyalok. Egy embert figyeltem aki az út közepén a lámpánál ugrabugrált és nem indultam el ahogy zöld lett a lámpa. Mázli, mert egy kocsi simán áttépett a piroson, bele a szabályosan kikanyarodó autóba. Ha lelépek elcsap. Itt is köszönöm a védelmezőknek, hogy senki nem halt meg.

Ismét itthon

Átemelt bejegyzés (szerkesztve):

Hazatértünk a táborból. Nem volt egyszerű, mert a bal hátsó kerekem beragadt és nem forgott. Teljesen szétbontottuk a tárcsát, valószínű a csapágy volt a ludas. Egyébként is szerelőhöz akartam vinni, csak motorral nem futóművel. Nem tudom mi lesz, mert jövőhéten kell mennem büfézni Ancsa helyet, amíg Kínában van.

Jövő héten Kele fog főzni, extra adagok garantáltak. Éhezni biztos nem fogok 🙂 .