Xiaomi Redmi Note 2

Újabb androidos telefont vásároltam, egy Xiaomi Redmi Note 2-t. Vonzott a nagyobb méret (bár a méret nem számít 🙂 )és, hogy két kártyás, így legalább nem felejtem itthon a céges telefont.

Az első benyomásaim jók a készülékről. Az összeszerelés jó, nem recseg, nem nyikorog. A MIUI rendszer nem riaszt el, sokáig használtam iPhonet és a Huawei EMUI rendszerrel rendelkezett, ami nagyon hasonló. Viszont a beállítások elhelyezkedése számomra elég logikátlan. pl. azt, hogy a számom kijelezze nem a SIM beállításoknál, hanem a tárcsázó beállításaiban lehet megadni (a feltételes átirányításokat pedig még nem találtam meg 🙁 ).

Papíron nagyon jó a specifikációja, igazából a befutottabb gyártók ezt a felszereltséget 100e körüli áron kínálják, míg céges számlával, hazai garanciával (sajnos csak 1 év) ez 50e volt.

Ami nem tetszik, hogy az első tesztjeim alapján gyengébb képeket készít, mint amit vártam. Valószínű, hogy szoftveresen lehet még javítani a képek minőségét. Nagyon vágytam a lassított felvételre, de ebben elég gyenge (igaz, hogy azt sem tudom, hol és mikor használnám 🙂 ). Ami lényegesebb, hogy az akkumulátor nálam nem teljesít túl fényesen. Remélem, hogy idővel és a frissítéssekkel ez javulni fog, mert most elég gyér. Tegnap 3,5 óra kijelző idő jött össze, ebben volt 45 perc Asphalt 8, de meglepő ódon az Android OS többet fogyasztott, éjszaka pedig, alvó módban merült 20%-ot :(.

Android, a hangoztatott szabadság látszata

android_open_freeMostanában, hogy teljesen áttértem iOS-ről Androidra kijelenthetem, hogy nem tartom szabadnak az Androidot, hiába mondják ezt róla pl. az iOS-el szemben. Több éves Linux tapasztalatom alapján a szabadság nem ilyen.

Megveszem a készüléket és trükköznöm kell, hogy rendszergazdai jogokat szerezzek, ezzel kockáztatom és sok esetben el is veszítem a garanciát. Sőt vannak készülékek, amiket nem is lehet rootolni, de még bootloadert sem lehet rajtuk nyitni.

A Sony Xperia M2 készülékemen futó Androiddal sok gondom volt, például ennek a három számomra alapvető funkciónak a hiánya. Mivel szolgáltató függő a készülék, még a bootloadert sem lehetett nyitni, így a root is felejthető volt. A Huawei készülékén egy email kérésre szerencsére a Huawei egyből küldte a bootloader nyitásához a kódot, bár valószínűleg ez garancia vesztést fog okozni, igaz erről hivatalos álláspontot még nem találtam. Ez azért is visszás, mert a garancia a legtöbb esetben nem terjed ki a szoftverre, viszont, ha a szoftvert babrálom a hardver garanciáját is bukom.

A legtöbb Androidos készülék előre telepítve rengeteg appot tartalmaz. Ezek főleg a Google saját alkalmazásai, amit még meg is érthetek, hiszen a készülék gyártóknak azért adja ingyen az Androidot, hogy ezeket minél több ember használja és minél több embert kössön magához. Sajnos ezeket root jog nélkül eltávolítani sem lehet a készülékekről, maximum tiltani, már amelyiket. Ezek foglalják a tárhelyet (ami főleg a 4.4-es Androidnál rossz, mert a Google az SD kártya kezelést ebben a verzióban kicsit lekorlátozta) és a memóriából is lecsípnek maguknak némi részt, a hálózati forgalmukról már nem is beszélve. Számomra a szabadság nem azt jelenti, hogy lecserélhetem az ikonokat és a launchert. Azt jelenti, hogy kontrollálhatom a készülékem. Melyik app mikor forgalmazhat adatot, ha egyáltalán megengedem, hogy adatot forgalmazzon. Sőt, én akarom meghatározni, hogy melyik app lehet a telefonomon. Én  akarom meghatározni, hogy milyen engedélyei legyen egy appnak, ha úgy érzem, hogy pl. a telefon könyv nem kell neki, akkor ne tudja megnézni, de tudjam anélkül használni (iOS-en ez működik).

Pedig egyszerű lenne megoldani, hogy egy teljesen nyílt készülék legyen, főleg, hogy pl. a Sony laptopomon ezt már sikerült is megoldani. A merevlemezen van egy partíció, mely tartalmaz egy telepítőt, amiről bármikor visszaállítható a gép eredeti operációs rendszere. Azt telepítek rá amit csak akarok, ha elontom innen bármikor vissza tudom tenni a gyári rendszert. Az appok szabályozását is biztos be lehet állítani, hiszen ez más mobil rendszeren is megvan. Ez lenne az igazi szabadság. A recovery rendszerből bármikor visszaállítható alaptelepítés és nyitott rendszer, amit lehetne módosítani és az appok szabályozása. A felhasználók 99% biztos hozzá sem nyúlna, de aki aki módosítani akarja, az megtehetné mindenféle negatív következmény nélkül. Ez lenne a szabadság és nem az amit az Android nyújt szabadság címen. Ezért sajnálom, hogy a Moblin/Meego elbukott. Ezért várom az Ubuntu rendszerét. Meglepő módon, ha igazak a hírek, a Microsoft fog a legközelebb jutni ehhez, azzal, hogy speciális romot készít az Androidos telefonokhoz, hogy dual boot rendszerrel Windows 10 is elinduljon rajtuk. Igaz ezzel csak két zárt rendszert kapunk, de legalább az illúzió megvan, hogy eldönthetem, hogy a megvett telefonom milyen rendszer legyen.

Sony ment Huawei maradt

Hosszas vajúdás után végül a Huawei g620s maradt nálam és a Sony Xperia M2-t adtam tovább. Ebben több szempont is közrejátszott, de a legfontosabb, hogy a Huaweit véletlenül leejtettem és megsérült egy picit a sarka, így már nem akartam tovább adni. Persze nem hiszem, hogy rossz választás volt. Az M2-re úgy néz ki, hogy nem jön a Lollipop és mivel szolgáltató függő, a bootloader sem igen nyitható. Így custom ROM, vagy root sem várható rá. A Huawei is szolgáltató függő, de a bootloader nyitható, már meg is van a kód és várható a frissítés is. A testvér verziója (Honor 4 play) már megkapta az EMUI 3.0-t és ez alapján már készült custom ROM is a g620s-hez. Az EMUI pedig nagyon tetszik lehet, hogy azért, mert hasonlít az iOS-re. Rengeteg értelmes beállítást tartalmaz alapból, nem kell külső programokkal bűvészkedni.

Sony vs. Huawei

DSC00188[1]

Pontosabban a Sony Xperia M2 és a Huawei Ascend g620s összehasonlítása.

Pár hónapja már használom az Xperia M2-t. Kezdetben voltak vele gondjaim (pl. random nem ébresztett, de ez egy utólag feltelepített ébresztő app hibája volt). Azóta megszoktam.

Most a kezembe került egy Huawei. Hosszabban még nem használtam (pl. még egyáltalán nem fotóztam vel), egyelőre ismerkedés szintjén vagyunk.

A két készülék mérete és hardvere között nem sok különbség van. Mind a kettő 8GB belső tárhellyel rendelkezik, melyet SD kártyával bővíthetünk (igaz az SD kártya kezelésében már akad különbség) és mind a kettő 1 GB RAM-ot kapott. A processzor már különböző, a Huawei az újabb 64bites Snapdragon 410-et kapta (Adreno 306-al), míg a Sony a régebbi Snapdragon 400-at (Adreno 305-el). Nekem a Sony forma világa jobban bejön (bár tokkal használom), igaz a Huawei  hátulja is tetszik, stabil fogást biztosít a készüléknek.

A felbontás kisebb a Sonyban (540×960 vs. 720×1280), igaz a képernyő is kisebb, de itt a különbség minimális (4,8″ vs. 5,0″). Sajnálatos viszont, hogy a Sonynál a képernyő méretéből még elvesznek a virtuális kezelőgombok, míg a Huawei külön kezelőgombokat kapott (igaz, háttérvilágítást nem kaptak), így utóbbi hasznos képernyőmérete már lényegesen nagyobb.

A Sony kapott dedikált kamera gombot a szokásos bekapcsológomb és hangerő pároson kívül. A kamera elhelyezkedése is jobb számomra, sajnos a Huawei pont oda tette az optikát, ahol az ujjammal támasztani szoktam a készüléket. Mindkét készülék LED-del megtámogatott 8 megapixeles optikát kapott. A tesztek alapján egyik készülék sem kiemelkedő fotózás terén, ennek összehasonlítása később várható.

Most már mind a két készülék az Android 4.4.4 verziójával van felszerelve, sok különbség nincs, de a gyártói beavatkozásnak hála azért akad. Mind a két gyártó a saját kezelő felületét telepíti a készülékeire (és persze a szolgáltató is fel tett pár „nagyon hasznos” alkalmazást). Sajnálatosan a Sonyból hiányzik pár funkció amit megszoktam az iPhoneon és a Huaweien is megtalálható. Nincs „Ne zavarjanak” mód, ami nagyon hasznos és third party app-okkal nem kiváltható. Nem lehet megmondani, hogy melyik alkalmazás csatlakozhasson az internetre mobilnet segítségével és melyik csak wifin (vagy úgy se). A zseblámpa funkciót sem lehet elérni a status barról. Ezek a Huaweiben épp úgy megtalálhatóak, mint az iPhonenon.

Nagyon tetszik viszont a Sony billentyűzete, elég jól el is találja a szavakat, így sokkal gyorsabban tudok rajta írni. A Huawei által használt teljes qwertz billentyűzet viszont nem jön be. Annyira megszoktam, hogy az egyes magánhangzók hosszú nyomására az ékezetes verziót kínálja fel, hogy teljesen idegenül hat a külön ékezetes billentyűk jelenléte, ráadásul nem is mindegyik, csak az á és é betűk vannak külön. Elég káoszos ez nekem. Angol kiosztásnál ebből a szempontból jobb a helyzet, de akkor a szótár nem Magyar nyelvű és az y-z is fel van cserélve.

Egyelőre fogalmam sincs melyiket használjam. A kinézet, a dedikált kamera gomb, a billentyűzet (és hogy a laptopom és a fényképezőnk is Sony) a Sonyt helyezi előrébb, míg a nagyobb felbontás és képernyő, a kezelőgombok és a beállítási lehetőségek, a frissebb processzor (és ezáltal a Lolipop várható érkezése) a Huaweit.

#WPP

DSC00191[1]

3 dolog ami megvan iOS-en, de nincs Androidon

…vagy legalábbis eddig nem találtam meg. Pedig folyamatosan azt hallottam, hogy az Android sokkal testreszabhatóbb, mint az iOS, de ezek számomra annyira alap dolgok, hogy nagyon csodálkozom, hogy nincsenek, vagy ha vannak, akkor ennyire elrejtve. Persze teljesen elképzelhető, hogy a több évnyi iOS használat miatt nem találom ezeket a dolgokat se a központi beállítások részben, se az egyes app-ok beállításaiban (van app, aminél nincs is beállítások menü).

1. Mobilinternet kezelés

Nem találtam olyan részt a beállításokban, ahol megadhatom, hogy melyik program férhet hozzá a mobilinternethez. Nagyon sok app sem engedi ezt beállítani, pedig a többségnek semmi köze nem lenne az internethez használat közben.

2. Értesítések kezelése

Nagyon jó volt, hogy iOS-en egy központi felületen tudtam megadni, hogy melyik programtól mi módon kérek értesítést, vagy kérek e egyáltalán. Nagyon idegesít, hogy minden nap 22:42-kor jön egy értesítés, hogy a myXperia-val kereshetem a telefonomat és távolról törölhetem is. Tök jó, de nem akarok regisztrálni, kikapcsolni viszont nem tudom.

3. „Ne zavarjanak” mód

Nem túl régen került be az iOS-be és tudom, hogy Androidon is van rá külön app, de szerintem ez pont olyan funkció, amit az alap OS-nek kell biztosítania.