Első rendszer a Raspberry Pi 2-n

Amíg sikerül összeállítanom egy gentoo .img filet az rpi-re (a virtuális arm rendszer felépítése még nem sikerült maradéktalanul), addig kerestem egy egyszerűbben használható rendszert. Debian alapút választottam, egyrészt valamelyest ismerem, másrészt kiválóan támogatott a raspberry-n.

Néztem az alap Raspbian-t. Nem rossz, minden van benne, túl sok minden is. Komplett desktop rendszert tartalmaz, amire nekem nincs szükségem.

A következő kiszemeltem a minibian lett. Egy lecsupaszított raspbian. Némi küzdelem árán még a wifi modulomat is sikerült működésre bírnom (raspbian bebootolva, a minibian.img felcsatolva, chroot segítségével :), persze, ha vezetékkel csatlakoznék a hálózathoz, vagy lenne hdmi-vga átalakítóm (úton van) gyorsabban haladnék 🙂 ).

Végül találtam egy szimpatikus terjesztést a DietPi-t (fórum). Szintén raspbian alapú, binárisan teljesen kompatibilis vele, de nagyon szimpatikus, hogy alapból teljesen le van csupaszítva, viszont van benne wifi támogatás :). Az alapbeállításokhoz egy darab .txt file-t szerkeszteni, amit akár windows alól is el lehet végezni még az első boot előtt (pl.: wifi engedélyezése, az SSID és a jelszó megadása). Rendelkezik egy felhasználóbarát, karaktergrafikus beállító felülettel (igaz, hogy nálam a csomagok telepítése hibára futott vele).

Amíg a gentoo image elkészül, addig marad a DietPi alapú webserver az egyik kártyán. Lehet, hogy utána is megtartom vészmegoldásnak a piCore mellé.

SD kártya csatlakoztatása VirtualBox-ba

A friss Raspberry Pi 2-m miatt szükségét éreztem, hogy a VirualBox-ban futó linux(ok) lássák az SD kártyámat. A host rendszer Windows 8.1, a guest nem befolyásoló tényező, mert a VirtualBox-ban sima virtuális merevlemezként fog látszódni az SD kártya.

Terminálban kiderítettem az SD kárya nevét:

$ wmic diskdrive list brief

Ebből megtudtam, hogy a \\.\PHYSICALDRIVE1 néven érem el.

Majd rendszergazdaként a következő parancsok segítségével létrehoztam egy linket az SD kártyára:

# cd C:\Program Files\Oracle\VirtualBox

# VBoxManage internalcommands createrawvmdk -filename "%HOMEPATH%/Desktop/sdcard.vmdk" -rawdisk \\.\PHYSICALDRIVE1

Az így létrehozott virtuális merevlemezt a VirtualBox-ban hozzáadtam a virtuális géphez, mint SATA meghajtót. Sajnos csak akkor látja, ha a VirtualBox rendszergazdaként van indítva :(.

Szerverek telepítése

Ismét nekiálltam picit mélyebben foglalkozni a szerverek lelkivilágával. Az utóbbi időben leragadtam az Ubuntu telepítéseknél, de kicsit szélesítenem kell a látókörömet. Mondjuk egy telepítés és alapbeállítás egyik rendszernél sem kihívás, a lényeges dolgokat pedig programokon belül kell beállítani, ami mindenhol ugyanaz.

Az új delikvensek az első körben a Debian, Arch és a Gentoo. Mindegyiknek van arm portja is, ami azért fontos most, mert pár héten belül veszek egy Raspberry Pi 2-t (vagy egy ONDROID-ot 😀 ). Addig marad a VirtualBox-ban való játszadozás.

A Debian installere elég kezes, nem igényel nagy szaktudást, de egy jó tutorial alapján egy arch, vagy gentoo felrakása sem kihívás. Elmúltak azok az idők, amikor értened kellet, hogy mit miért csinálsz, most vagy végig kattintgatod az installert, vagy szorgalmasan másolod a parancsokat egy tutorialból.

Xiaomi Redmi Note 2

Újabb androidos telefont vásároltam, egy Xiaomi Redmi Note 2-t. Vonzott a nagyobb méret (bár a méret nem számít 🙂 )és, hogy két kártyás, így legalább nem felejtem itthon a céges telefont.

Az első benyomásaim jók a készülékről. Az összeszerelés jó, nem recseg, nem nyikorog. A MIUI rendszer nem riaszt el, sokáig használtam iPhonet és a Huawei EMUI rendszerrel rendelkezett, ami nagyon hasonló. Viszont a beállítások elhelyezkedése számomra elég logikátlan. pl. azt, hogy a számom kijelezze nem a SIM beállításoknál, hanem a tárcsázó beállításaiban lehet megadni (a feltételes átirányításokat pedig még nem találtam meg 🙁 ).

Papíron nagyon jó a specifikációja, igazából a befutottabb gyártók ezt a felszereltséget 100e körüli áron kínálják, míg céges számlával, hazai garanciával (sajnos csak 1 év) ez 50e volt.

Ami nem tetszik, hogy az első tesztjeim alapján gyengébb képeket készít, mint amit vártam. Valószínű, hogy szoftveresen lehet még javítani a képek minőségét. Nagyon vágytam a lassított felvételre, de ebben elég gyenge (igaz, hogy azt sem tudom, hol és mikor használnám 🙂 ). Ami lényegesebb, hogy az akkumulátor nálam nem teljesít túl fényesen. Remélem, hogy idővel és a frissítéssekkel ez javulni fog, mert most elég gyér. Tegnap 3,5 óra kijelző idő jött össze, ebben volt 45 perc Asphalt 8, de meglepő ódon az Android OS többet fogyasztott, éjszaka pedig, alvó módban merült 20%-ot :(.

Android, a hangoztatott szabadság látszata

android_open_freeMostanában, hogy teljesen áttértem iOS-ről Androidra kijelenthetem, hogy nem tartom szabadnak az Androidot, hiába mondják ezt róla pl. az iOS-el szemben. Több éves Linux tapasztalatom alapján a szabadság nem ilyen.

Megveszem a készüléket és trükköznöm kell, hogy rendszergazdai jogokat szerezzek, ezzel kockáztatom és sok esetben el is veszítem a garanciát. Sőt vannak készülékek, amiket nem is lehet rootolni, de még bootloadert sem lehet rajtuk nyitni.

A Sony Xperia M2 készülékemen futó Androiddal sok gondom volt, például ennek a három számomra alapvető funkciónak a hiánya. Mivel szolgáltató függő a készülék, még a bootloadert sem lehetett nyitni, így a root is felejthető volt. A Huawei készülékén egy email kérésre szerencsére a Huawei egyből küldte a bootloader nyitásához a kódot, bár valószínűleg ez garancia vesztést fog okozni, igaz erről hivatalos álláspontot még nem találtam. Ez azért is visszás, mert a garancia a legtöbb esetben nem terjed ki a szoftverre, viszont, ha a szoftvert babrálom a hardver garanciáját is bukom.

A legtöbb Androidos készülék előre telepítve rengeteg appot tartalmaz. Ezek főleg a Google saját alkalmazásai, amit még meg is érthetek, hiszen a készülék gyártóknak azért adja ingyen az Androidot, hogy ezeket minél több ember használja és minél több embert kössön magához. Sajnos ezeket root jog nélkül eltávolítani sem lehet a készülékekről, maximum tiltani, már amelyiket. Ezek foglalják a tárhelyet (ami főleg a 4.4-es Androidnál rossz, mert a Google az SD kártya kezelést ebben a verzióban kicsit lekorlátozta) és a memóriából is lecsípnek maguknak némi részt, a hálózati forgalmukról már nem is beszélve. Számomra a szabadság nem azt jelenti, hogy lecserélhetem az ikonokat és a launchert. Azt jelenti, hogy kontrollálhatom a készülékem. Melyik app mikor forgalmazhat adatot, ha egyáltalán megengedem, hogy adatot forgalmazzon. Sőt, én akarom meghatározni, hogy melyik app lehet a telefonomon. Én  akarom meghatározni, hogy milyen engedélyei legyen egy appnak, ha úgy érzem, hogy pl. a telefon könyv nem kell neki, akkor ne tudja megnézni, de tudjam anélkül használni (iOS-en ez működik).

Pedig egyszerű lenne megoldani, hogy egy teljesen nyílt készülék legyen, főleg, hogy pl. a Sony laptopomon ezt már sikerült is megoldani. A merevlemezen van egy partíció, mely tartalmaz egy telepítőt, amiről bármikor visszaállítható a gép eredeti operációs rendszere. Azt telepítek rá amit csak akarok, ha elontom innen bármikor vissza tudom tenni a gyári rendszert. Az appok szabályozását is biztos be lehet állítani, hiszen ez más mobil rendszeren is megvan. Ez lenne az igazi szabadság. A recovery rendszerből bármikor visszaállítható alaptelepítés és nyitott rendszer, amit lehetne módosítani és az appok szabályozása. A felhasználók 99% biztos hozzá sem nyúlna, de aki aki módosítani akarja, az megtehetné mindenféle negatív következmény nélkül. Ez lenne a szabadság és nem az amit az Android nyújt szabadság címen. Ezért sajnálom, hogy a Moblin/Meego elbukott. Ezért várom az Ubuntu rendszerét. Meglepő módon, ha igazak a hírek, a Microsoft fog a legközelebb jutni ehhez, azzal, hogy speciális romot készít az Androidos telefonokhoz, hogy dual boot rendszerrel Windows 10 is elinduljon rajtuk. Igaz ezzel csak két zárt rendszert kapunk, de legalább az illúzió megvan, hogy eldönthetem, hogy a megvett telefonom milyen rendszer legyen.