Kipróbáltam az új Ubuntut

Tegnap megjelent az Ubuntu 10.10-e, kódnevén a Maverick Meerkat. Még tegnap le is szedtem a Desktop, a Netbook valamint a KDE változatot, hogy ki tudjam próbálni.

Az új kiadásban a lényegi változások nem szembe tűnőek, az általam használt programokból pedig most is a legfrissebbek vannak fent nálam. Ami nagyon tetszett az az új Ubuntu betűtípus, ezt gyorsan le is töltöttem és már fel is tettem a kényelmesre belakott rendszeremre (egyébként is szeretek a különböző szép fontokat használni szórólapokra, meghívókra és weboldalakra).

A gyors próba eredménye az lett, hogy most kihagyom a frissítést. Az új KDE gondolkodás világa pillanatnyilag messze áll tőlem, bár éreztem rajta, hogy meg tudnám szokni. Vannak nagyon szép, ergonomikus programok, de alapvetően az egész lassabb, már az indulás is, és nehézkesebb az én gépemen (jelenleg netbookot használok elsődlegesen egy külső monitorral), mint a gnome.

Az alap desktop a képnézegető cseréjén kívül látványos újdonságot nem hozott számomra. Az Ambiance témát alapvetően jól sikerültnek tartom, de azért van még mit fejleszteni rajta. Vagy nem kellett volna hozzányúlni. Ez a narancssárga kiemelés nem tetszik, különösen rosszul néz ki a Nautilusban és olyannal is találkoztam, hogy sötétszürke alapon fekete betűt használt, ami eléggé olvashatatlan volt. Igaz az is látszik, hogy sok minden kinézetét egységesítették.

Ami a legjobban érdekelt az a netbookokra szánt változat, főleg, mivel én is azt használok. Alapvetően tetszik a mostani Ubuntu Netbook Edition elrendezése, még normál monitoron is jobban szeretem, mint a hagyományos asztalt. Az unity igen érdekes, néhol nehezen szokható. Jó lesz, de azért még ennek is fejlődnie kell. Engem kicsit zavart, hogy az oldalra elhelyezett ikonsáv nem tűnik el, így a netbook képernyője már nem csak függőlegesen, de vízszintesen is kicsi.

Hozzászólás