Moblin 2.1

Kicsiny netbookomra elkezdtem keresni egy új rendszert a jelenleg használt Ubuntu Netbook Remix helyet (meg a desktopra is, de az most nem égető, mert sikerült a network manager hibát orvosolni, de csak külső tárolóból történő frissítéssel 🙁 ).

Gondoltam kipróbálom ismételten a Moblin-t, melyet már nézegettem, de eddig még nem találtam eléggé kiforrotnak. Ezt a rendszert még az Intel kezdte el fejleszteni, aztán átadta a közösségnek. Jelenleg a Fedora alpú változatot töltöttem le, az Ubuntu-ra építettből az októberi a legfrisebb elérhető.

Maga a moblin inkább egy GTK alapú kezelő felület, melybe az alap programok felületét nagyon szépen belecsiszolták. A mostani a 2.1-es változat, érezhető rajta a fejlődés, bár sok munka lesz még vele (pl. tehetnének bele elérhető logout/shutdown/reboot menűt, hogy ne a kikapcsoló gombbal kelljen kimenekülni), igaz a Dell gépein már előre telepítve megtalálható.

A felület nagyon intuitív (ezt azokra szokták mondani, ami teljes más, mint a megszokott és a felhazsnálók egy része soha nem képes megszokni 🙂 ). Az alapból megtalálható programok kézre esnek, érezhető, hogy az online munka volt a fő csapás vonal. Ami kicsit elkeserítő, hogy, bár rendelkezik egy jó naptárral és feladatkezelővel (külön alkalmazásokként) az online szinkronizáció még nem teljesen megoldott, a google szolgáltatásaiból pl. csak a kontakt listát tudja szinkronizálni (nem exchange protokolt használ 🙁 ).

Az alapból telepített programok között megtalálható az előbb említett naptár, feladatkezelő, e-mail kliens (evolution egy számomra szép és nagyon egyszerű felülettel, ezért sem értem miért kell külön naptár és feladat kezelő), böngésző (gecko motort használ, amit a firefox is), média lejátszó, file kezelő, pár játék, twitter és last.fm kliens.

A kezdőlap, a My zone áttekinthetően tárja elénk barátaink csiripjeit, a naptár bejegyzéseket és a napi feladatokat és pont ezért sajnálatos a szinkronizáció hiánya is.

Irodai programokkal alapból nem vagyunk ellátva, de telepíthető az Abiword (sajnos a táblázatkezelő hiányzik a repertoárból). Persze aki kicsit is járatos a linux felhasználásábban az könnyedén fel tudja telepíteni magának az OpenOffice.org programcsomagot. Számomra szintén sajnálatos, hogy a Google Crome vagy a nyílt Chromium szintén nem érhető el könnyedén, sokkal jobban tetszene, ha az alap böngésző a Chromium lenne.

Összeségében a felület, az elképzelés tetszik, pár programot ugyan kicserélnék vagy másképpen oldanék meg (pl. böngésző), de sokkal inkább ezt tartom jó iránynak, mint a Crome OS-t. Azért még ezen is van mit csiszolni (ami furcsa, mert elég régóta fejlesztik és alig érzékelhető javulás történt csak az utóbbi fél évben).

Remélem hamarosan egy tényleg könnyen használható, az online életet megkönyítő, de ugyanakkor az offlinetól nem 100%-ig elzárkozó rendszert sikerül összerakni, mellyet kényelmesen lehet majd használni a netbookokon is.

“Moblin 2.1” bejegyzéshez ozzászólás

Hozzászólás