Szeptemberig vége az oktatásnak

Tegnap megtartottam az idei utolsó edzést (szeptemberig), vegyes érzelmekkel telve. Jó, hogy most egy darabig nem kell mennem, de szeretek oktatni. Lényem részévé vált, hogy tudásomat megosszam másokkal. Igaz, macerásnak tartom, hogy egy két órás edzésért autózom másfél-két órát, és mikor a többiek már otthon túl vannak a vacsorán én még mindig nem értem haza, de jól esik tanítani. Jól esik amikor megtanulják a formát, amikor egyedül végig tudják csinálni, amikor rá jönnek valaminek a lényegére maguktól (igaz már mondtam nekik, de a tapasztalatot nem lehet helyettesíteni). Az egyetlen nagyon fájó pont (az utazáson kívül), hogy nagyon lassan haladnak, nehezen ragad meg bennük a forma és sajnos ez mindkét csoportomra igaz. Nem járnak táborokba, ahol más oktatóktól tudnának tanulni, kicsit más energiákat érezni és öt napon keresztül csak a Tai Ji-val foglalkozni. Egy táborban rengeteget lehet fejlődni kiszakadva a mindennapos gondokból. Nem is beszélve egy-egy két hetes táborról, ahol igazán sokat lehet fejlődni.

Szóval legközelebb szeptember, addig kis pihenés és edzőtábor, hogy én is fejlődjek és legyen mit átadnom nekik.