Heng Chang Mester Magyarországon

Ismételten idelátogatott Heng Chang Mester, természetesen meglepetésszerűen. Kicsit rosszul is eset, hogy volt, aki már két hete tudta, hogy jönni fog, de nem szólt a többieknek, így nem tudtunk intézni szabadságot (meg lemondattuk volna a hétfői osztrák kirándulást is).

Ma végre a temetés után sikerült elmennünk egy nyílt beszélgetésre (a többiek már meg is szóltak minket, hogy miért nem megyünk egyik programra sem, most sem hajókázunk velük, mert nagyon fáradtak vagyunk).

Állítólag most marad még péntekig (pénteken indulunk pihizni Bogácsra). Kicsi esélyét látom, hogy el tudjunk menni hozzá (holnap este edzés, napközben munka). Úgy látszik ez a látogatás nem arról szól, hogy velünk találkozzon :), majd legközelebb, ha tudjuk időben, hogy jön és úgy szervezzük az életünket, hogy számítunk rá.

A kintiek mondták, hogy többször kifejtette neki, a csoportmunka fontosságát, de ha az emberekhez nem jutnak el az információk akkor nem igazán lesz működőképes bármilyen csoportmunka. Azt hiszem, hogy, bár a tanítások jók és tiszták, mégsem fogok ezzel a vonallal foglalkozni, mert a csatornák nem teljesen tiszták, nekem meg nincs kedvem küzdeni folyamatosan. Még megvárom míg Schaffi és Palkó visszajön, kíváncsi vagyok ők hogyan fognak dolgozni itthon a hozott anyaggal.

Neonomádkodás elmaradt

A tegnapra tervezett Eisenstadti neonomádkodásom elmaradt. Egyrészt nem készültem és nem néztem meg hol van wifi elérés, a helyszínen meg nem találtam, másrészt, a múltkori ügyintézésünkkel ellentétben (amikor fél nap elment és semmit nem sikerült elintézni) gyorsan, pörgősen intéztük az ügyeket.

Ebben biztos szerepet játszott sógorom is, aki, apósommal ellentétben, értette, hogy hol mit kell intézni. Persze teljes sikert nem tudtunk elkönyvelni, de amit tudtunk megtettünk a sikerért. A többit már intézze Gaby személyesen.

Lassan már arra gondoltam, hogy ausztriai ügyintéző szolgáltatást fogok nyitni 😀 .

Visszatérés a táborból

Vasárnap hazaértem a táborból, nagyon jó volt. Minden szempontból hiányzott már, de leginkább a mindennapokból való kikapcsolódás miatt. Jó volt, hogy 5 napig nem kellett gondolkodni igazán semmiről, csak gyakorolni.

Persze a nagy problémáimat magammal vittem, de lent minden egyszerűbb. Itthon annyira megoldhatatlannak tűnik a kérdés, hogy mit és mikor gyakoroljak, ott pedig adja magát, csak figyelnem kell magamra. Ez nem mindig jelenti azt, hogy a tartott edzésen veszek részt, de ez nem is annyira gond.

Néha ugyan fárasztóak a többiek, e jó volt végre újra látni sok embert és megbizonyosodni, hogy nem csak nekem vannak ilyen gyakorlási mélypontjaim. Apró ötletek, tanácsok egymásnak, amikkel túl juthatunk ezeken, mindig jól jönnek, most kaptam párat és adtam is, eddigi tapasztalataimból.

Élvezetes volt, kár, hogy vége, de idén még legalább kétszer megyek, ha a két hetes elvonulás nem is fog összejönni, csak jövőre.

Végre office az iPhonera

Áprilistól végre elérhető lesz a QuickOffice az iPhone-ra is. Nagy előre lépés ez, legalábbis számomra igen lényeges, hogy ha valahol jegyzetelek, akkor azt már egyből olyan formátumban tudjam megtenni, amit később gyakorlatilag bárhol megtudok nézni. A google docs jó alternatíva lehet, de nem szívesen fizetném a net elérést folyamatosan (sajnos még kevés helyen van wifi) ill. ha net van akkor nincs offlineban a készülék, még ha hangtalanul csörög is zavarja a jegyzetelést.

Most már igazán kíváncsi vagyok milyen lesz az új iPhone, ha a kamerát is javítják, mélyen elgondolkozom majd az Omnia lecserélésén (nem mintha gondom lenne az Omniával, de mániákus vagyok 😀 ).

Forrás: http://mobilarena.hu/hir/quickoffice_iphone-ra_is.html

A másik mai nagyon jó hír, hogy végre elkészült a flash is az iPhone-ra. Most már jobban támogatja a netezést, mint egy winmo készülék.

Forrás: http://szifon.com/2009/04/02/iphone-flash-keszen-van/