Simontornyán

Azért tegnap sem unatkoztunk, leutaztunk Simontornyára felszentelni egy oltárt. Alapvetően nyugis hely, de azért hallani a buszt és a vonatot.

Az étkezés is érdekes volt, finomak voltak amit adtak, bár a szakács megjegyezte, hogy most csináltak először vega kaját :), bár azért kitettek magukért.

Érdekes augusztus 20.

Bár már eltelt pár nap, csak most van időm írni, meg a képeket kitenni. Az ünnepet a Thich Minh Phu Mesterrel töltöttük (milyen meglepő). Elvittük egy laza túrára, Tatabánya Turul szobor, Tata Öreg-tó, Majkpuszta.

A Turul szoborhoz igazából csak fölugrottunk, majd robogtunk is tovább, mert természetesen nem a megbeszélt időben indultunk. Tatán kicsit sétáltunk az Öreg-tó partján, utána bementünk az Eszterházy kastélyba. Na ezt ki lehetett volna hagyni. Nevetséges, hogy a fehérre festett falakat mutogatják zöld linóleummal. Egyedül a két fürdőszoba ami valamit is mutat, egyből érezhető, hogy itt hűtötték le az elmegyógyintézet betegeit. Legalább egy szobát helyre állíthattak volna, hogy így nézett ki, a többit képzeljük hozzá.

Rövid autózás után átértünk Majkpusztára, ahol Mucival már voltunk a bionapok keretében. Most már bérelni is lehet házak, elvonuláshoz ideális. Ismét végig hallgattuk a hely történetét, kiegészítve picit a Szent György vonalakkal.

Hazafelé természetesen megálltunk megnézni a tűzijátékot. Évek óta nem láttam, nem is vesztetettem sokat. Igazából pénz kidobásnak tartom az egészet, szerintem teljesen értelmetlen.

Véget ért a háromnapos Ullambana szertartás

Gyönyörű szertartás sorozatban volt részünk az elmúlt napokban. Kint állítólag még hosszabb, csak nálunk rövidítettük három napra. Persze a szertartások pontos kezdése nem valósult meg, de tanuljunk rugalmasságot :).

A szertartás lényege, hogy szüleinkért imádkozunk 7 generációra visszamenőleg (és természetesen azokért is, akik az előző életeinkben szüleink voltak). Főleg az anyák számítanak, mert ők szenvedtek világra hozatalunkkal. Ezzel a szertartással köszönjük meg nekik ezt az áldozatot.

Ezenkívül imádkoztunk halottakért, hogy jobb újjászületésben legyen részük.

Thich Minh Phu Mester

Megint annyi minden történik körülöttem és velem, hogy nincs igazán kedvem és időm ide írogatni, pedig főleg ilyenkor lenne mit :).

Voltam Tai Ji táborban, nagyon jó volt és egy régi fajta bulit is nyomtunk a végén, valódi Acid Party volt ismét. Sokaknak hiányzott már és külön jó volt, hogy a tábor résztvevőinek 90%-a ott is volt. Külön köszönet a szervezőknek Pistinek és Robinak és, hogy utána is gondoskodtak a hangulatról (meg Levinek, hogy a hangfalakat kihordtuk 🙂 ).

Szerdán részt vettünk egy buddhista temetési szertartáson, mint a szertartást végzők. Fura érzés volt, ugyanakkor teljesen természetesnek tűnt, hogy ezt csináljuk. Érdekes dolog, gondolom régen sokat csináltunk ilyet.

Long meghívására szerdán érkezett Vietnamból egy buddhista mester, Thich Minh Phu. Sok időt töltöttünk már vele, pénteken felavattuk azt a szobrot amit küldött. Sajnos az itthoni csapatból kevesen voltak jelen, viszont sok vietnami jött el.

Ma elmentek kirándulni Dobogókőre, mi Esztergomnál csatlakoztunk hozzájuk. Este pedig a szokásos szútra olvasás volt. Azt hiszem mire elmegy remekül tudunk majd vietnamiul szútrát olvasni :).