Csak gyerekbiztos öngyújtót!

Szóval Albert is megmondta már:  „Csak az emberi hülyeség és az univerzum határtalan. Bár ez utóbbiban nem vagyok biztos.”

Március 11.-től csak gyerekbiztos öngyújtót lehet forgalmazni nálunk, hogy ez mit is jelent?

„Gyermekbiztos az az öngyújtó, amelyet úgy terveztek vagy állítottak elő, hogy szokásos vagy ésszerű felhasználási körülmények között 51 hónaposnál fiatalabb gyermek – a működtetéséhez szükséges erő, az öngyújtó konstrukciója, gyújtómechanizmus védelme, a meggyújtásához szükséges műveletek bonyolultsága, vagy egyéb ok miatt – ne tudja működtetni.”

Nem, nem kell elpakolni a dolgokat, nem kell ott lenni a gyerekkel és figyelni rá, ugyan már. Inkább tegyük be egy dobozba, ahol nem érheti gond, vagy adjuk be intézetbe, ahol megfelelően nevelik, néha majd kivesszük megsimizzük, de csak amikor időnk és kedvünk van vele foglalkozni. Hogy így majd kicsit degenerált lesz? Na és, mi is azok vagyunk nem? Ez a legjobb bizonyíték.

origo

Hozzászólás